Az SKT után a Samsung Galaxy is bejutott a 2017-es világbajnokság döntőjébe.
Jól indult a 2017-es világbajnokság, úgy tűnt idén van esély arra, hogy megtörjön Korea egyeduralma és végre más régióból kerüljön ki a győztes. Ugyan a legtöbben a koreai bajnokot, a Longzhu Gaminget gondolták a legesélyesebbnek, de a másik név, ami folyamatosan előkerült a kínai szupercsapat RNG volt.
A Longzhu kiesésével és az SKT döcögésével még érdekesebbé vált a világesemény, ezen a ponton már reális esély volt arra, hogy idén nem a koreai régió viszi haza a serleget. Majd előkerült egy script, az SKT feléledt, a Samsung pedig úgy döntött, hogy klaviatúrát is fog használni a meccsek alatt, így egészen gyorsan lehengerelt mindenkit a kiesési szakaszban.
A negyeddöntők és elődöntők egyik legnagyobb meglepetése a WorldElite szereplése volt, a kínai csapatnak még elő-tornán is részt kellett vennie, hogy vigaszágon kijusson a világbajnokságra, s miután ez megtörtént, gyakorlatilag átgázoltak mindenkin. Persze mondhatjuk, hogy a hazai pálya előnyeit élvezték, de így is a “gyengébb” csapatok között voltak nyilvántartva a VB elején. Határozott, kiváló makró játékkal és koordinált csapatharcokkal jutottak el az elődöntőig, ahol a formáját megtaláló Samsung Galaxy-val hozta őket össze a sors.
A második elődöntő első mérkőzését óriási magabiztossággal hozta le a kínai gárda, a Samsung Galaxy szinte a játékban sem volt, úgy tűnt Kína meglepetéscsapata lesz a befutó.
A következő játék előtt valószínűleg a Samsung játékosai ihattak egy liter kávét, vagy az edzőjük úgy döntött, hogy belenéz a feljegyzéseibe, ugyanis már a draft fázis sokkal jobban sikerült a koreaiaknak, mint az első játék előtt. Mindez meglátszott a pályán is, végre láthattunk a Samsung oldaláról is egy kis profizmust, okosan felépített makróval elhúzták a játékot late game-ig, ahol a WE csapatkompozíciója nemes egyszerűséggel nem tudott elég sebzést kiosztani. A Samsung egyenlített.
Team WE engage with the Wombo Combo, but Samsung Galaxy come out on top! #Worlds2017 pic.twitter.com/BR4huT4bIN
— lolesports (@lolesports) October 29, 2017
Ezután, ha a srácok követték volna a Worlds scriptet, akkor a WE válaszolt volna egy győzelemmel, amit újból kiegyenlít a koreai gárda, majd pedig egy mindent eldöntő 5. játékban, drámai pillanatok összecsapások után kikerült volna ki a győztes. Nos, gyakorlatban nem ez történt. A Samsung rájött, hogy a League of Legends egy könnyű játék, csak figyelni kell a draftra és a megszerzett előnyt pedig nem illik eldobni. A találkozó következő két játékára éppen ez volt az igaz, a harmadik játékban az SSG lehengerelte a kínaiakat, majd pedig a negyedik játék kezdeti nehézségeit küszöbölték ki egy okos Galio választással. A WE bicskája beletört a Samsung Galaxyba, s ezzel a koreaiak kiütötték a hazaiakat.
Team WE get a good start in game 4 as they pick up 3 early kills in top lane! #Worlds2017 pic.twitter.com/XPLVtjxIlv
— lolesports (@lolesports) October 29, 2017
Ezzel kialakult az SK Telecom T1 – Samsung Galaxy döntő, ami abból a szempontból érdekes, hogy a tavalyi döntő is éppen ugyan ez volt. Ilyen még nem történt a League of Legends történelmében, így ha már Korea folytatja uralkodását a többi régió felett, legalább egy puskaporos visszavágót láthatunk majd az LCK két üdvöskéje között.
A döntőt november 4-én, Pekingben játsszák a csapatok.
Szerintetek sikerül Fakeréknek megvédeni a világbajnoki címet, vagy idén visszavág a Samsung?
Nyitókép: eu.lolesports.com
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!