Befutott a legújabb frissítés az Overwatch tesztszervereire.
Hétfő éjjel megérkezett a legújabb frissítés az Overwatch-hoz – igaz, az update nem az éles verziókat érinti, hiszen egyelőre csak a tesztszervereken kipróbálhatóak a friss változások. Két igen fontos is van közöttük!
Már több mint két hete annak, hogy a BlizzConon bemutatták a játék legújabb mapjét, a Blizzard Worldöt, egészen mostanáig kellett azonban várni arra, hogy kipróbálható legyen. A PTR verzióban tehát már tesztelhető az új Hybrid pálya, mely a többi Blizzard játékból merít: a Hearthstone, a StarCraft, a WarCraft és a Diablo univerzumra is találunk utalásokat. A korábbi trailerben már kaphattunk ezekből némi ízelítőt.
A legújabb hős, Moira kapcsán is van egy fontos változás, ami érdekes mód nem szerepel a hivatalos patch notes-ban, de ettől még mindenképp említést kell róla tenni. Ez nem más, mint a másodlagos támadás, méghozzá annak a pontossága, sokkal gyengébb lett ugyanis a lock-on. Eddig ilyen távolságból is működött a Biotic Grasp jobb egérgombra:
Most már azonban sokkal közelebb kell tartani a célkeresztet a célponthoz, a különbség igen jelentős:
Nem ez az első eset, hogy a Blizzard különösebb említés nélkül variál a hitboxokon (lásd még: Doomfist), de egyelőre még az sem zárható ki száz százalékosan, hogy szándékos nerf helyett csupán valamilyen bugról van szó. Meglátjuk, lesz-e további változtatás a későbbiekben, vagy minden marad így Moira kapcsán.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!