Hearthstone

A Blizzard újból bepróbálja, ami a Questekkel nem jött össze?


Némelyik új lap egészen érdekes szándékot sejtet a közelgő kiegészítőből.

Jókora újdonságot tartogatott az idei év első Hearthstone kiegészítője, a Journey to Un’Goro, a Quest lapok megjelenése ugyanis teljesen újfajta pakliknak ágyazott meg. A Blizzard mindent megtett annak érdekében, hogy ezek a különleges Legendary kártyák használhatóak legyenek, hiszen kaptak egy olyan egyedi tulajdonságot is, hogy automatikusan a kezdőkézbe kerültek.

Mindhiába: a Questek egyértelműen megbuktak – amennyire bejöttek a Frozen Throne-ban megjelent Death Knight hősök, ezek annyira használhatatlannak bizonyultak.

Kivétel persze akad, de ha összességében nézzük a Questeket, akkor elég lesújtó a kép.

Kép: Hearthpwn

Úgy tűnik azonban, hogy a Blizzard nem adja fel, és megpróbálja megmenteni a Questeket – vagy legalábbis a hozzájuk tartozó mechanikákat. A Kobolds and Catacombs-ban érkező új lapokat között több olyan is van, ami kifejezetten erre utal.

Cataclysm

Ez a lap önmagában be fogja hozni a Lakkari Sacrifice-t a metába. Itt tényleg annyi történt, hogy a Blizzard azt mondta: márpedig akkor is lesz Discard / Quest Warlock, ezért kiadtak egy olyan lapot, ami egész egyszerűen OP a küldetés kártyával. Más jelzővel legalábbis aligha lehet illetni egy olyan spellt, amit azt tudja 4 manáért, hogy leesik az egész board, közben pedig még a Quested is teljesül. Már most lehet agyalni azon, hogy ki mivel szeretné megverni a végtelen Nether Impet, mert hogy ezzel a deckkel fognak próbálkozni – legalább az első hetekben -, az ezer százalék.

Kép: Hearthpwn

Lynessa Sunsorrow

A Paladin Questnek annyi, a lénybuffolós vonalat azonban még meg lehet menteni. Legalábbis ezt gondolhatta a Blizzard, amikor megalkották Lynessát, hiszen nyilván ez a lap is akkor fog jól működni, ha játszunk minionokat tápoló spellekkel. Ezzel önmagában még nincs is gond, hiszen Spikeridget Steeddel szinte minden Paladin pakli játszik, annyira erős lap. Ám amíg nem jön fel mindkettő, addig Lynessából is nehéz igazi értéket kinyerni, így kénytelenek leszünk további lénybuffolásokkal hígítani a paklit, ha nem csak a játék legvégén szeretnénk hasznát venni. Leginkább a Blessing of Kings jöhet még szóba, ami valamiféle Midrange decket sejtet – talán a Murloc-ok mellett lel majd otthonra az új Legendary?

Kép: Hearthpwn

Sonya Shadowdancer

Az hamar bebizonyosodott, hogy a nerfelt The Caverns Below mellé kevés a mostani lapkészlet, Sonya azonban önmagában feltámaszthatja a paklit. Hogy miért? Egyetlen lappal meg lehet válaszolni: Stonetusk Boar. Ha kint van Sonya, az ellenfélnél pedig akad lény, amire fel lehet szúrni a kis vaddisznókat, akkor annyiszor kijátszhatjuk az 1/1-es Charge-os lényt, ahány manánk van, így nagyon könnyen, akár egy körön belül ki lehet ütni a Questet, nincs szükség semmiféle visszavetetős hokira. Ha ez a lap nem hozza vissza a decket, akkor valószínűleg semmi.

Kép: Hearthpwn

Érdemes lesz tehát ilyen szemmel is nézni az újonnan érkező lapokat, hiszen nem kizárt, hogy lesznek még olyan kártyák a Kobolds and Catacombs-ban, melyet a “bukott” Questeket igyekeznek majd pótolni. Mit gondoltok, jó irány ez a fejlesztőktől?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva