A furcsa összefüggésre a HLTV alapítója hívta fel a közönség figyelmét, a North egyből meg is bánta, hogy nem mentek.
A legutóbbi 4 alkalommal a DreamHack Winter egyik döntőse nem állt meg ennyinél és következő évben egészen Major győzelemig vitte. A dolog persze egyszerű összefüggésnek tűnik, de akár több is lehet benne:
Ok new try 🙂
Last 4 years DH Winter Finalist won a Major the following year:
2013 – NiP (won Cologne 2014)
2014 – LDLC (core won Cluj 2015)
2015 – Luminosity (2 Majors in 2016)
2016 – Gambit (won PGL Krakow)— Petar Milovanovic (@Tgwri1s) December 3, 2017
Ez a “több” pedig a formaidőzítés ténye, ami általában egy kisebb versenyen indul és hónapok múlva egy nagyobb versenyre érik be. Ott van a csúcspont:
DreamHack Winter döntő – utána egy, vagy több elbukott Major – utána még ugyanazon év későbbi szakaszában egy megnyert Major
Hiszen ha megnézitek, csak a Luminosity (vagyis a mostani SK) volt csak képes arra, hogy rögtön a DreamHack Winter utáni Majort meg is nyerje! A többieknél hosszabb idő kellett.
- A NiP 2013-ban DreamHack Winteren döntőzött, a 2014-es Katowice Majort elbukta a döntőben, a 2014-es kölni Majort megnyerték.
- Az LDLC nyerte a 2014-es DreamHack Wintert, Katowice és Köln gyengén sikerült, aztán az év utolsó Major tornáját behúzták Kolozsváron.
- A Luminosity a 2015-ös DreamHack Winter döntőn még kikapott, utána 2016-ban zsinórban két Major nyertek.
- Végül a Gambit is megcsinálta, a 2016-os DH Winter után a 2017-es ELEAGUE Atlanta még elment, a PGL Krakkó már meglett nekik.
A formaidőzítés tehát adja magát, a téli felkészülés és tavaszi alapozás után az év második felére beérnek a csapatok. A DreamHack Wintereken bontogatott szárnyak végül Major győzelemig repítik az ötöst.
Már csak az a kérdés, a 2017-es DH Winter döntősei közül ki viszi Major győzelemig. Ha most kellene fogadni, mi inkább a Na’Vi-t mondanánk!
Egy biztos, nem a North lesz az, aki folytatja ezt a szériát. Pedig azt mondják, ha tudtak volna erről a boszorkányságról, akkor nem a második csapatot küldik! Késő bánat:
Should have sent the main team then 🙁
— North (@TheNorthIsHere) December 3, 2017
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!