League of Legends

Tényleg ilyen jó?! – A koreaiak Evelynnre esküsznek!


Amióta új formát kapott, szépen lassan tört előre a ranglétrán a dzsungeles. Most ő ül a trónon!

Evelynn rework-je már vagy két hónapos, s hazudnánk ha azt mondanánk, hogy jól indult a “karrierje”. Megjelenése után sokan elkezdték tanulgatni a karaktert, s ennek köszönhetően a győzelmi aránya nem volt éppenséggel fényes. Sokan úgy gondolták, a frissítés egy nagy hiba volt. Nos, ahogy Ornn esetében is történt, ezek csak a kezdeti bukdácsolások voltak, ez alatt a két hónap alatt szépen lassan javult a karakter győzelmi aránya, s mostanra olyannyira ráéreztek a játékosok, hogy jelenleg Evelynn mondható a játék legjobb dzsungelesének a statisztikák alapján.

Az OP.gg szerint Evelynn mostanra beelőzte Rammus-t a koreai Solo Queue ranglistán, s jelenleg a League of Legends legjobban teljesítő dzsungeles karakterének számít. Persze ehhez kellett a múlthéten élesített Rammus nerf, ami a 7.24B-vel érkezett.

Na, de mi is kellett ahhoz, hogy az egyik legrosszabban teljesítőből a legjobb legyen?

“Minden kezdet nehéz.” A rework megjelenésekor még mindenkinek a kezében ott voltak a régi Evelynn mechanikái, így egyáltalán nem csoda, hogy az új nem teljesített olyan jól. A láthatatlanság, ami addig meghatározója volt Evelynn játékának, csak hatos szint után érhető el, ezt pedig a legtöbben komoly visszaesésként könyvelték el. Persze ezt a problémát az idő és a tapasztalat szépen lassan áthidalta, új stratégia kellett, de közel sem volt indokolt a közfelháborodás.

Egy másik komoly probléma a csapatharcokban, és a csapatkompozíciókban betöltött szerepváltozás volt. A régi Evelynn végső képessége egy igazi Teamfight képesség volt, AOE sebzést osztott, valamint komoly pajzzsal látta el a karaktert, minden eltalált ellenséges hős után. Akik ehhez hozzá voltak szokva, azoknak nagyon nehéz dolguk volt az új Evelynnel, ugyanis közel sem így működik az új ultija. Rettenetesen leromlott a karakter győzelmi aránya, mire rájöttek a játékosok, hogy az új formát ésszel kell pozicionálni egy csapatharcban, nem pedig a közepébe rongyolni. Jelenleg az egyik legjobb orgyilkos, ha egy ellenség elpusztításáról van szó, ám ha többen vannak, vagy az ellenfél masszív CC-t tud osztani, akkor bizony szét kell zilálni az ellenséges felállást, mielőtt Evelynn bármit is képes tenni. A játékosoknak tehát teljes mértékben meg kellett változtatniuk a játékstílusukat Evelynn kapcsán, ehhez pedig idő kellett és tapasztalat.

Amint egyre többen kezdték megérteni a változást, a győzelmi arány is javulni kezdett. Ebben persze az előszezonban érkező új rúnarendszer is segített.

A Celerity, Waterwalking és Relentless Hunter triumvirátus nagyot dobott a karakter vadászlehetőségein, ezekkel az új rúnákkal sokkal gyorsabban tudja becserkészni áldozatait, ráadásul, ha jó ütemben vannak elsütve a képességek, akár már azelőtt eltehetjük láb alól az ellenfeleinket, mielőtt észrevennék, hogy mögöttük vagyunk. Mind az Electrocute, mind pedig a Predator Keystone nagyot dobott a karakter sebzésén, ez pedig egy orgyilkos esetében a Kánaánt jelentette.

Azzal, hogy most felverekedte magát a legjobban teljesítő pozícióba, Evelynn valószínűleg a jövőben számíthat majd valamilyen kis nerf-re, ugyanis a Riot előszeretettel gyengítgeti a legjobban teljesítő karaktereket. Persze ez biztosan nem a közeljövőben fog érzeni, ugyanis a 8.1 lesz a következő frissítés, ami csak január 9 környékére várható.

Figyelem, egyáltalán nem egy könnyű hősről beszélünk! Így ha most úgy döntesz, adsz Evelynnek egy esélyt, ne egy-két mérkőzésből ítéld meg, játssz vele legalább 10-15 játékot, ugyanis van annyira sajátos stílusa, hogy ennyi kelljen ahhoz, hogy megszokjuk. Ám ha mindez megvan, Eve egy kifejezetten szórakoztató karakter lesz. Ráadásul még erős is.

 

 

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva