A Team One brazil ötöse ugyan csak a negyedik lett a WESG-en, de mégis ők a verseny legnagyobb nyertesei, ez 100%!
A brazil sikersztorikból van mostanra pár a CS:GO világában. A Luminosity felemelkedése a semmiből mindenki számára ismert. 2014-ben még a Major kvalira se tudtak elutazni, annyira nem volt pénzük. Flusha adománya kellett hozzá, hogy indulhassanak, 2016-ban pedig már 2 Major nyertek.
Az Immortals szintén a semmiből robbant be és jutott Major döntőig Krakkóban. Most pedig a Team One csapatára kaptuk fel a fejünket, akik a WESG-en kiejtették a Major címvédő Cloud9-t is.
Az igazán nagy tett azonban mégsem ez volt, hanem hogy a negyedik hellyel 70.000 dollárt gyűjtött a csapat, ami páratlan a szervezet történelmében.
2004-es fennállása óta, a WESG előtt csupán 64.000 dollárt nyertek összesen. 14 év alatt.
Aztán a WESG-en pár nap alatt túlszárnyalták ezt az összeget úgy. Ehhez persze piszok nagy szerencse is kellett!
Az első csoportkörben könnyű ellenfeleken jutottak túl, három meccsből kettőt nyertek:
A második csoportkörben szintén gyenge csoportba kerültek, de a Space Soldiers elleni döntetlennel meglett a második hely.
Ezzel már a legjobb 8 közé jutottak, és 2:1-re a Cloud9 csapatát is sikerült elkapni. Az öröm szó szerint kirobbant a srácokből a győzelem pillanatában.
.@teamoneesports winning moment vs @Cloud9 pic.twitter.com/4TBtxUrdp5
— Michael Stapells (@UberCSGO) March 17, 2018
Így örül öt brazil srác, akik egy hét alatt annyit nyernek, aennyit csapatuk eddig 14 év alatt összesen se tudott.
Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy hallunk még a srácok valamelyikéről, akár egy magasabban jegyzett brazil csapatban is!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!