League of Legends

Már videón is megtekinthetők Irelia felújított kinézetei

Cloud - Igrici Áron - 6 éve Címkék: Irelia, VGU,

Robbant a VGU bomba, fantasztikus formába kerültek Irelia régi kinézetei.

Sajnos a 8.6-os frissítés el lett halasztva az utolsó pillanatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Föld megáll forogni, így a 8.7-es PBE ciklus is elkezdett pörögni. A tegnapi nap folyamán megjelentek az új kinézetek is, elsőre Irelia felújított kinézeteinek Splash Art-jait leplezte le a Riot, majd pedig néhány keleti médiumnak köszönhetően két teljesen új, Wukong-ra és Rumble-re készülő kinézetet is megtekinthettünk.

Újdonság: Wukong és Rumble is új kinézetet kap

A Splash Art-ok után néhány órával játékon belül is elérhetővé váltak a felújított kinézetek, a végeredmény pedig fantasztikus lett. Minden karakter és játékos azért fog ezek után imádkozni, hogy a legtöbb hősre érkezzen VGU, ugyanis ezek az újragondolások egy az egyben új erőt adnak a karaktereknek. Az eddig értéktelnnek tűnő, olcsó kinézetek is új életre kelnek, s egy pillanat alatt megszűnik a különbség egy 1350RP-s és egy 520RP-s kinézet között.

Lássuk Irelia skin-frissítései milyen új lendületet adtak a karakternek:

Klasszikus Irelia

 

A klasszikus modellről a napokban már többször is írtunk, kétségtelenül jobban illik az új forma a jelenlegi League of Legends világába, mint a régi.

Nightblade Irelia

Irelia egy legolcsóbb, alig használt kinézete lett az új vonal egyik legminőségibb képviselője. Már a Splash Art elvarázsolja a játékosokat, majd pedig az in-game modell sem okoz csalódást. 520RP-ért egyenesen rablás ez a kinézet. Aki korábban Mystery Chest-ből megnyitotta és szomorkodott miatta, most biztosan örömtáncot jár.

Aviator Irelia

Az Aviator Irelia kinézet már korábban is jópofának minősült, most viszont egyenesen szuper lett. Ritkán látni olyan esetet, amikor egy 520 RP-be kerülő skin ilyen minőségi változást hoz egy karakter életébe, most, a frissítéssel ez is megtörtént. A Splash Art pedig torony magasan a legjobb az új képek közül.

Order of the Lotus Irelia

Az Order of the Lotus forma a legfrissebb Irelia skin a játékban. Ugyan ez a kinézet is 2015-ben jelent meg, azért minőségben talán ez volt a legelfogadhatóbb az utóbbi időkben. A frissített verzió kiválóan illeszkedik az új modellhez, ám nem egyáltalán nem váltja meg a világot. A Splash Art pedig úgy ahogy van egy másolata a korábbinak, valószínűleg ezzel foglalkozott legkésőbb a Riot, gyorsan össze is csaptak valamit.

Infiltrator Irelia

Irelia visszavonultatott, Legacy kinézete egy meglehetősen határozott vérfrissítéssel jelentkezik az új PBE ciklusban. A szuperhősös tematika és villódzó rózsaszín-világoskék effektek nagyon jól illeszkednek az új képességekhez. Akinek van szerencséje birtokolni a kinézetet, biztosan sokat fogja használni a jövőben.

Frostblade Irelia

Frostbutt…vagyis Frostblade Irelia egy élő meme, a League of Legends közösség kedvenc Irelia kinézete. Pontosabban a változtatások után ez valószínűleg múltidő lesz, ugyanis az új forma sokak szerint nem éri el a korábbi kinézet minőségének szintjét. Ennek oka az új Splash Art, ami ugyan igyekezett a meme-et életben tartani, de nagyon érződik rajta az igyekezet, így pedig nem tud versenyezni a régi kiadással. RIP Frostbutt Irelia…

Nektek melyik frissített kinézet tetszik a legjobban?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva