Counter Strike

Közérdekű figyelmeztetés: 14 éven aluliakat nem engednek be a V4-re


14 év alatti vagy? Akkor ma el se indulj a V4-re, csalódott szülők figyeltek fel rá, hogy korhatáros a rendezvény.

Bizonyára a nagy FaZe, Virtus.pro és HellRaisers lázban nem sokan olvasgatták a V4 házirendet, ahol nem csupán a szokásos tiltólistát találjuk, mi szerint alkoholt, drogot, szúró-vágó eszközt nem vihetünk be. Hanem bizony ott szerepel a korhatár is, amit a V4 esetén a 14 évnél szabták meg.

Hasznos információ, szeretnénk ha senki nem töltene felesleges órákat az odaúttal, hogy utána csalódjon.

Tanuljunk Gabriella, egy csalódott szülő eset esetéből, ahol szülői felügyelettel sem engedték be a a kiskorút.

A V4 teljes fénypompával

Kedves Szervezők! Férjem potyára ment el a rendezvényre kisfiammal. Helyben derült ki, hogy 14 éven aluliakat nem engednek be. Kisfiam 9 éves. Most böngésztem át a weboldalt és a házirend apró betűs részében találtam csak erre vonatkozó kitételt. Úgy gondolom, hogy gyermekem korosztályából sokakat érdekelt volna ez az esemény, és nem ő lesz az egyetlen csalódott gyerkőc. Célszerű lett volna NAGY betűvel feltüntetni a korhatárt a beharangozó weboldalon.”

A házirend szombatra már tesz egy kis engedményt, lehetővé teszi, hogy a 12 év felettiek belépjenek. Akit viszont a CS:GO érdekelt volna, ez egész biztosan nem vigasztalja. Illetve a 12 éven alattiakat sem, akik abszolút kimaradnak az egészből. Ami érdekes, hogy még szülői kísérettel sem engedik be a fiatalokat, pedig a 14 éven aluliak is bőven a célközönségbe tartoznak egy ilyen eseménynél.

V4 CS:GO kézikönyv – Minden, amit a V4 CS:GO szekciójáról tudnod kell! – gamer.hu

Magyarország legnagyobb esport fesztiválja már a spájzban van, ne maradjatok le! Ma hivatalosan is elrajtolt a V4 Future Sports Festival, ami az idáig legnagyobb esport rendezvény hazánkban. Ennek örömére egy hosszabb cikkel készültünk, ami minden fontosabb infót tartalmaz a rendezvényről. A pénteki csoportkörökben körmérkőzéses rendszer lesz Bo2-kel, illetve egyszerre két mérkőzés zajlik majd párhuzamosan.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva