A FaZe ellen kellett helytállnia a magyar csapatnak, nem volt egyszerű dolguk, de megmutatták, hogy tudnak játszani.
A GameAgents először a HellRaisers-t kapta a sorsolás alkalmával, ellenük nem igazán sikerült brillírozniuk a srácoknak. Ezek után a Dark Tigers-szel már könnyebb dolguk volt, az első mapon 13-16-ra sikerült nyerniük, a második pálya viszont már sima győzelem volt. 16-5-re hozta a GA a mérkőzést, majd megkapták az igazi kemény diót, a FaZe személyében. A HLTV ranglista első helyezettjét eddig még nem láthattuk a magyar scene top csapata ellen játszani, és bár sokan előre temették a GA-t, elég szépen helyt álltak.
Kezdetben a GA vezetett Cache-en 5-0-val, majd szépen lassan elkezdett felzárkózni hozzájuk a FaZe, a félidő végeredménye pedig 8-7 lett, a FaZe javára, ez pedig egy meglehetősen szép eredmény. Ám sajnos a CT oldala nem volt ilyen erős a GA-nak, mindössze 3 kört sikerült hoznia, hiába sikerült a pisztolykört is behúzni.
Itt már nagyon látszott, hogy a másik oldalon egy összeszokott csapat van, míg a GA jelenlegi felállása eléggé frissnek mondható. Mindkét csapat viszonylag agresszívan játszott Cache-en, emiatt akcióban nem volt hiány.
Az Infernón hasonló volt a helyzet, az első félidőben pontosan ugyan úgy 7-8-ra hozta a FaZe a meccset, miután pedig a GA zsebében ott lapult a 7 nyert kör, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ismét a a FaZe-zel a CT oldalon. A NiKo, karrigan, GuardiaN trió kőkeményen hozta a meccset, a GuardiaN – koloRRR duó AWP csatái pedig itt is folytatódtak és meglehetősen kiegyenlített volt a küzdelem kettőjük között. GuardiaN néha beast módra kapcsolt és simán elcsípett 2-3 játékost a WP-vel.
A GA CT oldala nagyon nem az igazi, ha csiszolnak rajta a srácok, akkor viszont egészen ütőképes lehet a jelenlegi formáció, hiszen itt is 16-10 lett a végeredmény, ami egy FaZe ellen nem mondható rossznak.
Eddig tartott a GA menetelése, sajnos a FaZe ellen nem sikerült lehozniuk egyetlen meccset sem, de folyamatos fejlődéssel lesz ez még sokkal jobb is!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!