League of Legends

Túl erősnek bizonyult az új Irelia, hotfix után jön a nerf

Hemi - Bíró Tamás - 6 éve Címkék: Irelia, nerf,

Ismét jöhetnek a "better nerf Irelia" mémek.

Az Irelia hősfrissítéssel a Riot egy kicsit túllőtte a hős erejét, amit nem sokkal a megjelenése után egy hotfix keretein belül csökkenteniük kellett, azonban úgy néz ki ez sem volt elég, ugyanis a 8.8-as patch-ben további Irelia nerfek várhatóak.

A hős jelenleg a harmadik legerősebb helyét foglalja el a felső ösvényen az OP.GG listáján 51% körül mozgó győzelmi arányával és óriási, 12%-os választottságával.

A nerf legjobban a hős végső képességét gyengíti majd, aminek töltési ideje 20 másodperccel fog nőni az első szinten, 15-tel a másodikon és végül 10-zel a harmadik szinten. Ez kétség kívül korlátozza majd a hős lehetőségeit, főleg a meccsek elején. A cooldown mellett az ulti sebzését is csökkentik 50-nel, de ez a változtatás nem vesz el sokat Irelia párbajozó erejéből.

Ezeken kívül van még pár kisebb változtatás amivel kompenzálni próbálják az ulti nerfet, mint például az alap páncél növelése 3-mal, valamint a Q képesség 10%-kal többet sebez majd minionok ellen. Ezek jól láthatóan nincsenek egy súlycsoportba az ulti nerfekkel, de azért jobb mint a semmi.

A nerfek valószínűleg nem fogják teljesen tönkretenni Ireliát, de lehet hogy kiszorul majd a top háromból. A változtatások a 8.8-as patchben kerülnek majd be, várhatóan valamikor a hét folyamán.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva