Az IEM Sydney meglepetéscsapata ráijesztett karriganre, de végül a "Kovács-család" behúzta a meccset 2:1-re.
A TyLoo menetelése mindenkit meglepett Sydney-ben, talán még magát a kínai csapatot is. Megverték az SK-t, a Cloud9-t és a Renegades-et is, így csoportgyőztesként egyből az elődöntőbe kerültek.
Itteni ellenfelük a FaZe azonban már túl nagy falatnak bizonyult.
Még akkor is ha a magánéleti okok miatt távollevő olofmeister helyett továbbra is Xizt a csapat ötödik játékosa.
1. pálya: Cache
A meccs éppen olyan szorosan indult, ahogy arra számítani lehetett. Cache első félidejében nem bírtak egymással a csapatok és 8:7-es előnyt tudott csak kiharcolni a FaZe. A TyLoo-nak azonban Terror oldalon már nem ment olyan jól a játék. Összesen 2 kört tudtak csak kivédeni, 16:9 lett a vége.
A kínai csapat nagyon bízott force köreiben és folyamatosan rávettek a CZ-kre, de ez nem vezetett sikerhez. A gazdaság ezzel szétesett, a FaZe behúzta saját választású mapját:
2. pálya: Inferno
A FaZe egykor a világ legjobbja volt Infernón, ám 2018-ban eddig nagyon vegyes statisztikákat hoznak a pályán. 2017-ben 72%-os győzelmi arányuk volt rajta, 2018-ban eddig csak 57%-ig jutottak. Nem is véletlen, hogy ezt a mapot választotta a TyLoo, és az első félidőben megmutatták, jó döntés volt az Inferno pick.
CT oldalon 6 kört hozott csak a FaZe, a map tahát lényegében már itt eldőlt. Nem is húzták sokáig Terror oldalon sem, 16:9-es eredménnyel a TyLoo kiegyenlített.
3. pálya: Mirage
A legunalmasabb maphármast sikerült tehát kiválasztani a 7 pálya közül, ráadásul a decider sem tartogatott túl sok izgalmat. A TyLoo ugyan jól kezdett, de 4:0-s előnynél valami eltört a csapatban.
A FaZe lehozott egy szoros kört és onnan nem volt megállás, karrigan és csapata elkapták a fonalat. 0:4 után zsinórban 15 kört húzott be a FaZe és ezzel 11 meccsponthoz is jutottak. Innen már csak idő kérdése volt a dolog, a vége 16:9 lett
A FaZe csapata egyedül Mirage-on fragelt egységesen, de a K/D arányban ott is a két Kovács járt az élen. Előtte Cache-en NiKo, Infernón pedig GuardiaN húzta a csapatot. A döntő első résztvevője tehát már biztosan a FaZe, ellenfelük az Astralis-mousesports győztese lesz.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!