Nem mindennapi esemény történt a dán scene-ben, ilyen miatt is ritkán rúgnak ki ötödiket egy CS:GO csapatban.
Ha nagyon őszinték akarunk lenni, láttunk már hasonlót, ráadásul a porfi mezőnyben. A régi SK-ban fnx próbált meg házon belül új csajt szerezni magának, egyenesen fer barátnőjével keveredett közelebbi kapcsolatba. Miután kiderült az ügy, páros lábbal tették ki maguk közül a srácok. A dánoknál sem történt máshogy, még a név is kísértetiesen hasonlít.
Ám a történet jóval lightosabb, de pont ettől sokkal viccesebb is.
Fex az egyik estén, amikor a csapattal szórakoztak bejelölte csapattársa húgát a közösségi oldalon. Eddig ártatlan a sztori, a gond ott kezdődött, amikor a lány erre visszaírt, hogy ismerik-e egymást. Ennyi történt, semmi más. Ezt Fex beküldte a közös csoportjukba, amin többen is jót derültek, de persze volt akinek ez nem tetszett. A csaj bátyja kiakadt, ennek következtében pedig azonnal kitették a csapatból Fexet.
Ezzel összehozták a világ leghülyébb és legfeleslegesebb forgatását a CS:GO történetében.
Az ügy azért érdekes különösebben, ugyanis pár napja azt mondták a tagok, mostantól vágnak csak bele komolyan: “Azért döntöttük el, hogy komolyan belevágunk a játékba, mert már elértük azt, hogy mindenki hisz ebben az egész csapatban.” Nem tartott sokáig a nagy elhatározás.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!