Nem sokat változott a lap ereje a legutóbbi buff óta.
A Clash Royale-ban a Barbarian Barrel érkezésével pontosan 16 varázslat van, melyek igen változatosak: swarm elleni, nagy lények elleni, torony ostromló, gyorsító, fagyasztás, gyógyítás, másolás és még lehetne folytatni a sort.
Ma a Lightning-gal foglalkozunk egy kicsit.
A lapot 4 ízben is nerfelte a Supercell, volt ott minden: rövidebb stun idő, kevesebb toronysebzés, kisebb sugár, amibe lehetett, belenyúltak.
Az eredménnyel valószínűleg ők se lettek elégedettek, ugyanis nagyjából a haszontalanságig gyengítették a lapot.
Az áprilisi frissítésben visszatették háromról 3.5-re a hatósugarát, de ez egyelőre úgy tűnik a halottnak a csók szindróma – továbbra is a legrosszabb sebző varázslat a játékban (ha a Barbarian Barrel-t nem szigorúan annak vesszük, hisz az inkább hibrid lap, a lény, amit maga után hagy nagyon fontos része).
Ha a tornákat vesszük figyelembe, akkor 1.5%-os a használati rátája.
Rankeden 12-es arénában sem sokkal jobb a helyzet.
Több gond is van vele: drága, keveset árt, de főleg az, hogy túl könnyű kiblokkolni, ha finisherként akarnánk használni.
Erre álljon itt példaként egy egyébként mesteri videó, ahol az egyik játékos háromszor is megakadályozza a 76 életes tornyának a lerombolását, végül nyer is – ennyi idő alatt már két Zap is kivégezte volna.
Szerintetek hogy lehetne úgy erősíteni a lapon, hogy ne legyen olyan túlzottan erős, mint régen?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!