Hatalmas újítás lehet, ha a bejelentett új tárgy az, aminek gondoljuk.
Amikor megjelent az Epic Games PvP lövöldéje, a Battle Royale mód, a műfaj legnagyobb alakja a Playerunknown’s Battlegrounds volt. Ami meghatározó eleme volt a kategóriának az a nagy térkép, sok ember, egy halom fegyver és az első jellegzetesség miatt a járművek. A hatalmas távolságokat befutni ugyanis hihetetlenül unalmas lett volna, sőt sok esetben egyenesen lehetetlen a kör szűkülése miatt, így érthető volt, hogy a játék részévé válnak a különböző járműcsodák.
A Fortnite Battle Royale megjelenéséből viszont kimaradtak a járművek, ezt azóta furcsállja a közösség egyik része. Sokak szerint nincs rá szükség, ám vannak akik kiállnak a véleményük mellett és úgy gondolják, hogy a játékmenet még a Fortnite térképnagysága esetében is bőven igényli a járműveket. Tény, hogy sok esetben járművek nélkül a pálya peremvidékeit inkább elkerülik a játékosok, senki sem szeret hosszú perceket eltölteni azzal, hogy embert sem lát, nem hogy akcióba lendülne.
Ám most nagyon úgy tűnik, hogy az Epic Games beadta a derekát, a legújabb kliensen belüli hírfolyamon ugyanis egy járműre hajazó elemet jelentettek be, ami nem lesz más, mint a bevásárló kocsi!
A tárgy a következő játékon belüli leírást kapta:
“Gurulj harcba egyedül, vagy egy barátoddal!”
Vagy így vagy úgy, de egy járművel bővül a Battle Royale világa! Ha ténylegesen használható lesz a bevásárló kocsi a közlekedésre és nem csak bizonyos helyzetekben lesz alkalmazható, akkor óriási metaváltozás lesz majd tapasztalható a frissítés utáni időszakban. Mert ha ez a helyzet, akkor a pálya szélén lévő települések simán elérhetők lesznek bárki számára, ugyanis nem kell majd azon agyalni, hogy vajon arrafelé szűkül-e a kör, mert ha nem, akkor kilométereket kell majd futni. Így talán megváltozik az a közhiedelem is, hogy a legbiztonságosabb a kör szempontjából a pálya közepe, aminek eredménye lehet, hogy fellazul a Tilted Towers, Salty Springs, Retail Row és Dusty Divot területek játék eleji zsúfoltsága.
Nagy Fortnite Hang Kvíz! – Mennyire vagy toppon a hangok terén?
A bevásárlókocsikat egyébként már márciusban előre jelezte az Epic Games, ugyanis egy frissítés után elkezdtek egyre több helyen megjelenni a tárgyak a térképen, ez pedig sokak agyát beindította. Mivel nem nagyon érkezett semmi hivatalos és az adatbányászok sem tudtak konkrétumokat említeni csak, hogy lehetséges járművekről beszélünk, idővel a hype kialudt és elfelejtődtek a bevásárlókocsik. Egészen mostanáig, ugyanis úgy tűnik, hogy május végével végre az aktív játék részei lesznek!
Hogy miként használhatjuk majd őket hamarosan kiderül, ugyanis a következő, v4.3-as frissítéssel biztosan érkezni fognak a játékba. Ám annak megjelenéséről még nem osztott meg hivatalos információt az Epic, a menetrend szerinti keddi frissítés ezúttal nagy valószínűséggel elmarad. Bár még ott van a lehetősége, hogy Patch nélkül feloldják a játékban őket, bármi legyen is, írni fogunk róla!
Ja és természetesen ez is Reddit ötlet, mi más is lehetne?!
Szerinted is ideje volt már a járművek megjelenésének?
Borítókép: Reddit
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!