Aktuális tipp következik az új pályához.
Lassan mondhatni sorozattá válnak az “R6 tippek” megnevezésű cikkeink, igyekszünk minél gyakrabban bújni az internetet (ebből is mindenki közkedvelt oldalát, a Redditet), hogy az ott megbújó (vagy épp főoldalon legfelül lévő) trükkök közül megosszunk veletek néhányat, így bővítve a taktikai repertoárt.
Ezúttal a középpontban az új pálya, azon belül pedig Fuze van, aki egy biztonságos helyről robbanthatja ki az ott campelő védőket a Cluster Charge kütyüjével.
Nézzük is meg!
A videó is kiemeli, hogy a nappaliban elég sokszor campelnek a védők, ez ellen pedig kiváló a Cluster Charge, ami jó eséllyel nem öli meg őket, de már az is komoly fegyvertény lehet, ha sikerül szétszéleszteni az ellenfelet, majd lecsapni rájuk.
Amint azt a szerző is leírja, fontos, hogy északkelet irányba nézzünk, amikor letesszük a robbanó töltetet.
Kiegészíti azzal, hogy a gránátok mindig egy meghatározott minta alapján repülnek szét (jobbra, 45 fokban jobbra, középre, 45 fokban balra és balra), vagyis ha úgy csináljuk, mint a videóban, akkor 100%-ban kivitelezhető lesz.
Itt látszódik, hogy mely területeket érinti:
Összességében hogy tetszik nektek a Villa eddigi tapasztalatok alapján?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!