Fortnite

Weapon Leak: Visszatérőben a Guided Missile, s biztos, hogy jön egy új gránát is!


Nagyon úgy fest, hogy hamarosan újra a játék részét fogja képezni az irányítható rakéta.

A Fortnite azért képes töretlenül a csúcson maradni, mert a fejlesztők nem veszik félvállról a közösséggel való kommunikációt, valamint azt, hogy a játékosokkal törődni kell. Kiváló közösségi munkájuknak köszönhetően, az Epic Games folyamatosan frissen tartja a játékot, ezzel szinte esélyt sem adva arra, hogy a játékosok ráunhassanak. Persze vannak morgolódások, így lassan az első évforduló közeledtével, hogy szükség lenne már egy újabb térképre, de azért ezt a területet is okosan menedzselik a fejlesztők, ugyanis minden héten valahol változik a már meglévő térképünk. Kráterek, foci pályák, sőt stadionok, kutató bázisok, szuperhős és szupergonosz bázisok…

A lényeg, hogy van törődés bőven a részükről.

De nem csak a pályát, a fegyverek felhozatalát, vagy a tárgyak lehetőségeit is folyamatosan kontroll alatt tartják, ugyanis ha a pályára nem is, a fegyverekre könnyedén rá lehetne unni. Szinte minden héten érkezik ide is valami újdonság, vagy egy olyan bejelentés, ami lázban tartja a közösséget. Ez történt most is, három teljesen új tárgy nyomaira bukkantak az adatbányászok, ebből az egyik akár hamarosan meg is jelenhet (feltehetően jövőhéten), ugyanis már modell, ritkaság és hanganyag is van hozzá a forrásfájlokban.

Stink Grenade

A gáz gránát, vagy a forrásfájlokban talált neve alapján Stink Grenade egy sebző gránát lesz, ami valószínűleg a már jó ideje visszavonultatott füst gránát mechanikájára fog épülni. Az Epic ritkasággal ellátott tárgy kiváló lesz ahhoz, hogy a házakból, tornyokból kifüstöljük ellenfeleink, ha pedig azok nem akarnak mozdulni, akkor valószínűleg az életerejük fogja bánni. Meglehetősen közelinek jósoljuk a tárgy megjelenését, ugyanis már tényleg MINDEN a rendelkezésünkre áll, hogy megjelenhessen. Megvan a tárgy modell, a ritkaság és a hanganyag is.

 

A modell:

 

Kíváncsian várjuk, hogy mit tervez vele az Epic Games, hiánypótló lenne már egy füsttel/gázzal operáló gránát, főleg a játék végén.

Guided Missile

Forrás: Epic Games

Az irányítható rakéta hatalmas port kavart, amikor megjelent. Szinte mindenki használta, aki csak tudta, s jelenléte a játékban inkább negatív érzéseket keltett, mint pozitívat. Egyértelműen bivalyerős volt, ráadásul biztonságból irányítható, így a játék szórakoztató aspektusaira, a párbajokra, építkezésre már nem igazán fordítottak időt a játékosok. Az Epic Games is érezte, hogy lehetetlen értelmesen egyensúlyba helyezni a tárgyat így inkább teljes mértékben kiemelték a játékból.

 

Ám most nagyon úgy tűnik, hogy visszatér a játékba, de nem abban a formában, ahogy arra sokan számítanának! A Guided Missile ugyanis Backpack, vagyis hátizsáktárgyként fog visszamászni a játékba, feltehetően a Jetpack váltásaként. Ez egy teljesen új szintre emeli a tárgy megítélését, lehetséges, hogy ezúttal nem ellenfeleink kárára irányíthatjuk majd a rakétát, hanem a Jetpack mechanikát ötvözve a Guided Missile korábbi működésével, magunkat irányíthatjuk majd szabadon a levegőben.

Handy Pack

Forrás: Reddit

Újabb ékes példája annak, hogy az Epic Games követi a közösség ötleteit, a forrásfájlok közé ugyanis bekerült egy Handy Pack, aminek a megsanyargatása után az adatbányászok elő tudtak kaparni egy darab információt, ami azt írta: “Grappling Hook”.

 

Batman kedvenc fegyvere tehát nagy valószínűséggel fejlesztés alatt áll, szinte biztos, hogy kiváló hasznát fogjuk tudni venni akció közben a lehető legkreatívabb módokon, ám erre még biztosan heteket kell várni, ugyanis még csak annyit tudni róla, hogy “Grappling Hookként” van elkönyvelve a rendszerben.

Te melyik új tárgyat várod a leginkább?

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva