Hearthstone

“Sokkal több, mint amire vágytam” – így értékelt PenhaDani a második hely után


A magyar játékos gondolatai a tegnapi bravúrról.

Nem mindennapi menetelésnek lehettünk szemtanúi szombattól hétfőig a DreamHack Summer Hearthstone-versenyén, a mezőny egyetlen magyar játékosa, PenhaDani ugyanis megállíthatatlannak bizonyult a tornán. Már az is óriási szó volt, hogy sikeresen továbbjutott az első, svájci rendszerű felvonásból, az igazi bravúrok azonban az egyenes kieséses szakaszban jöttek, hiszen Dani a nyolcaddöntőben Muzzy-t, a negyeddöntőben AKAWondert, az elődöntőben pedig Greensheepet is legyőzte, így az egész napos szurkolást követően a döntőben is szoríthattunk a magyar játékosnak.

Az igazi csoda, a végső győzelem sajnos nem jött össze, Dani ugyanis 3:1-es vereséget szenvedett a fináléban Furyhuntertől. De természetesen így is szenzációs és példa nélküli, amit a magyar játékos elért: a második helyért 3000 dollárt és 12 HCT-pontot tehetett zsebre – és nem mellesleg minden idők legkomolyabb magyar Hearthstone-eredményét tette le az asztalra.

Történelmi magyar HS-siker: PenhaDani második helyen zárt a DreamHack Summeren

A döntőben nyilván rossz érzés kikapni, de Dani természetesen így sem volt csalódott – így értékelt a verseny után a Facebookon:

“Hol is kezdjem… Egy borzasztóan kimerítő harmadik nap után végül a második helyen zártam a Dreamhack Summert. Nyilván rossz érzés a legvégén elbukni, de reálisan értékelve ez is sokkal több, mint amire vágytam, amikor elindultam otthonról. Így is van mivel vigasztalódni: 3000$ és 12 HCT pont a jutalmam. Köszi mindenkinek, aki szorított értem, nagyon jó érzés volt olvasni a jókívánságokat a szünetekben. Most ideje pihenni, holnap irány haza, aztán pedig hónap végi grind, ennyi ponttal ideje lenne kijutni a Playoffra.”

Kép: Facebook

Dani a deckjei teljesítményét is összegezte nekünk: a legjobban a Shudderwock Shaman szerepelt a versenyen, hiszen 12 győzelem mellett csupán kétszer kapott ki vele.

  • Even Warlock: 5-7 (3 ban)
  • Odd Rogue: 8-3 (6 ban)
  • Shudderwock Shaman: 12-2 (3 ban)
  • Token Druid: 8-6 (1 ban)

A konkrét paklilistákat itt láthatjátok:

Kép: Facebook

Sokadszorra is szívből gratulálunk Daninak, és bízunk benne, hogy az itt szerzett tapasztalat – meg persze a HCT-pontok – segítenek majd neki eljutni a következő vb-selejtezőre.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva