Counter Strike

Milyen használt gépet vegyünk 100 ezerért?


Összeállítottunk egy gépet, kizárólag használt alkatrészekből!

A korábbi gépépítős sorozatunk közben sokan jeleztétek, hogy ezeket a gépeket bizony sokkal olcsóbban is meg lehet kapni, ha szétnézünk a használt piacon. Ezzel az a probléma, hogy a használt termékek árazása az eladótól függ, ha találunk jó áron, akkor megéri megvenni, ha nem, akkor pedig nem igazán tudunk mit tenni, marad az új. Ezek mellett pedig vannak olyan alkatrészek, amik szinte soha nem romlanak el (pl. nem húzható “non-k” processzorok), de a videókártyák esetén már teljesen más a helyzet, ott ugyanis sokkal gyakrabban találkozhatunk az alkatrész halálával, főleg ha nem kapott kellő hűtést a kártya. Ezeket mind számításba kell venni, na meg azt is, hogy ha az olcsóság jegyében lemondunk a garanciáról, akkor egy meghibásodás esetén újból nyúlhatunk a pénztárcánk után.

Mindezek ellenére kis szerencsével tényleg jó ár/értékű gépet lehet összehozni. Az összeállítás során a hardveraprós átlagárakat vettük figyelembe. Azért esett erre az oldalra a választásunk, mert itt láthatjuk, hogy az eladó milyen megbízhatósági pontszámmal rendelkezik, ha pedig megbízható eladótól vásárolunk, akkor minimálisra csökkenthetjük a kockázatot.

Alaplap

Bármilyen H81/B85-ös chipsettel megáldott lap pl. ASROCK H81M-DGS R2.0

6 000 Ft

Azért esett a választásunk az s1150-es szériára, ugyanis ide jók még az olcsó DDR3-as memóriák és a teljesítményük is megfelelő, főleg az ár/érték arányban kiválóak. Itt igazából bármelyik lap megteszi, hiszen a legolcsóbb lap is könnyedén meghajtja throttling nélkül az i5-öket is akár. Azt érdemes figyelembe venni, hogy a fentebb említett lapot újonnan 12 ezerért megkapjuk, sokan pedig már majdnem az új áráért árulják, ha túl drágán adják, akkor inkább az újat válasszuk. Szerencsére 6-7 ezer környékén már van miből választani.

Proceszor

Intel i5-4430

25 000 Ft

A processzor esetében feltétlenül i5-öt keressünk, lehetőleg valamelyik alapmodellt válasszuk, ha nem találunk megfelelő áron, akkor nézelődjünk a  T/S végződésű modellek között, ezeket olcsóbban megkapjuk, de egy i3-tól még mindig jobb vételnek számítanak.

Processzorhűtő 

Gyári Intel hűtő LGA1150

1 000 Ft

Sajnos általában a processzorok mellé nem adják a hűtőt, ezért erre is elmegy egy ezres. Az alapfeladatát ellátja, tuning pedig úgysem lesz.

Videókártya

Nvidia GTX 960 2GB

35 000 Ft

A GTX 960 még ma is kellően helyt áll, nem kell féltenünk, a teljesítménye a GTX 1050-1050Ti között helyezkedik el. Sajnos a 2 Gb memória ami limitál valamennyire, de ennyiért ez a teljesítmény igencsak jónak mondható. Ez a modell alig melegszik, a fogyasztása is rendkívül jó, így a használt verzióitól sem kell annyira félni.

Memória

Kingston 8 Gb DDR3-1600 Mhz

12 000 Ft

Ennyiért már 2*4 Gb-os modelleket is beszerezhetünk, a dual chanel miatt pedig némi plusz sebességet is hoz a konyhára. Itt igazából szinte bármely gyártó termékét választhatjuk, a legfontosabb az órajel és a méret (az időzítéssel annyira nem kell foglalkoznunk). Arra viszont ügyeljünk, hogy mindkét modul ugyan olyan típusú legyen, a dual chanel csak így tud üzemelni!

Tápegység

Super Flower SF-450P14P

5 000 Ft

Tápok esetén mindenképp minőségi darabot kell választanunk, különben oda lehet az egész gép egy olcsó védelem nélküli táp miatt. Érdemes az FSP, Super Flower, Seasonic tápokat megnézni, ezeket használtan kifoghatjuk jó áron, illetve a Chieftec tápok között is van jó pár jó minőségű, ezek szintén elérhető áron vannak.

Gépház

Zalman Z3 Plus

8 000 Ft

Itt az a fontos, hogy alsó tápos, jó szellőzéssel megáldott házak után nézelődjünk. Olyat keressünk, ahol elől 2 db, hátul pedig 1 db 12 centiméter átmérőjű ventilátornak van kiépítve hely előre, így nagyon nem tudunk mellélőni. 12k-tól már van új értelmes ház, szóval 6-8 ezer környékén nézelődjünk.

HDD

1TB WD BLUE EZEX 7200

8 000 Ft

A vinyók esetén mindenképp kérjünk egy HDSentinel képet, ez ugyanis megmutatja, hogy milyen állapotban van és hogy mennyit is ment az adott winchester. Mivel játékra lesz a gép, ezért mindenképp 7200-as fordulatszámmal rendelkező merevlemezt válasszatok, a textúrák betöltése ugyanis megköveteli a gyorsaságot.

Végösszeg: 100 000 Ft

A végén pedig össze is állt a gép, ami minden új játékot képes futtatni és még nem is hagytunk ott érte óriási összeget sem. Az alkalmi játékokon túl a multiplayerek világát sem kell hanyagolnunk ezzel a géppel, ugyanis az összes mai játékot kellő sebességgel képes futtatni. A Fortnite esetén a megfelelő beállítások mellett a 100 FPS simán megvan, a PUBG esetén sem kell rossz eredményekre számítani, a GTA V, Batman széria, Far Cry 5, Witcher 3 is gyönyörűen fut, persze a beállításokat le kell vennünk közepesre, de a játékélmény ettől még ugyan úgy megmarad! A későbbiekben egy másik videókártyát is pattinthatunk az i5-ünk mellé, egy GTX 970-1060-at is akár, ami után pedig nyugodtan feljebb csavarhatjuk majd a grafikán is. Sokan biztosan nem gondolták volna, de ennyiből már összehozható az i5 és a 960 kombó, ezért a szintért újonnan bizony 150 ezret kellene fizetnünk.

Így futtatja a GTA V-öt:

A YouTube-on rengeteg hasonló videót találtok.

 

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva