Hearthstone

Pokolból a mennybe: egy tökéletes Zombeast hozta az első nap legnagyobb fordítását


A tajvani játékos a szakadék széléről táncolt vissza a Summer Championshipen.

Tegnap este elstartolt az évad eddigi legnagyobb Hearthstone-versenye, a Summer Championship, mielőtt azonban vetnénk egy pillantást az eredményekre, lássuk a játéknap legérdekesebb jeleneteit.

A tökéletes Zombeast

A lengyel játékos, A83650 számára úgy tűnt, megvan a győzelem BloodTrail ellen: 2:1-es vezetésnél ellenfele már csak 17-ben élt, nála pedig volt négy minion is az asztalon, valamint a kezében a 16-ot sebző dupla Mind Blast kombó is ott figyelt. A tajvani játékost azonban Deathstalker Rexxar hősképessége kihúzta a csávából: a Build-a-Beast segítségével össze tudott gyúrni egy Exploding Bloatbatet és egy Vicious Scalehide-ot, amivel nemcsak A83650 boardját takarította le, de fel is gyógyult 28 HP-ba. Innen már meg is nyerte a meccset, mint ahogy a következőt is, így a szakadék széléről visszatáncolva húzta be az összecsapást. Íme az ominózus jelenet:

A 100 másodperces győzelem

Már megszoktuk, hogy a játékosok – pláne egy ekkora téttel bíró versenyen – lassan játszanak, megfontolva alaposan minden egyes kört, a kínai XiaoT és a japán Tansoku azonban 2:1-es állásnál nagyon belehúztak. Ennek eredménye a HCT-történelem talán leggyorsabb meccse lett: XiaoT behúzta a tökéletes kezdést az Even Warlockkal, a harmadik körben Mountain Giant, a negyedikben Twilight Drake, az ötödikben pedig újabb Giant és egy Sunfury Protector érkezett, így a játszma elkezdése és a concede gomb megnyomása között mindössze 100 másodperc (!) telt el. Az ominózus meccset itt nézhetitek vissza, 34 percnél indul az összecsapás.

A játéknap eredményei

Mindezek után nézzük, kik kezdték a legjobban a vb-selejtezőt.

A csoport

  • Rase 2:3 Viper
  • XiaoT 3:1 Tansoku
  • Viper 0:3 XiaoT

XiaoT ezzel már tovább is jutott a Top 8-ba, Rase és Tansoku pedig az életben maradásért játszanak majd – az itteni győztes fog összecsapni Viperrel a másik továbbjutó helyért.

B csoport

  • A83650 2:3 BloodTrail
  • Nalguidan 3:1 YuYi
  • BloodTrail 1:3 Nalguidan

Ebből a csoportból tehát Nalguidan az, aki már a Top 8-ra készülhet fejben, a kiesés elkerüléséért pedig A83650 és YuYi vívnak majd csatát. Az itteni győztes lesz BloodTrail ellenfele a csoport második helyéért.

A verseny ma este 17:30-tól folytatódik a C és a D csoport küzdelmeivel: a tegnapihoz hasonlóan az első kört, illetve a győztesek meccsét láthatjuk majd. Az alábbi Twitch-csatornán követhetitek majd az eseményeket – a fenti jelenetek is mutatják, hogy érdemes lesz!

Nézd meg PlayHearthstone élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva