Hearthstone

Tényleg bejelenthetik az új Hearthstone-kiegészítőt a hétvégi versenyen?


Nagyon közel a leleplezés - napokon belül fény derülhet a titokra.

Több mint két és fél hónap eltelt már az első 2018-as Hearthstone csomag, a The Witchwood megjelenése óta, ami egyben azt is jelenti, hogy egyre inkább aktuálissá válik az új kiegészítő bejelentése. Hogy erre pontosan mikor kerül majd sor, azt kizárólag a Blizzard tudja, a múltbéli tapasztalatok alapján azonban

nagy esély van rá, hogy a jelenleg zajló Summer Championship versenyen fogják leleplezni a kiegészítőt.

Nem ez volna az első alkalom

A Blizzard mostanság szereti nagy versenyek és egyéb rendezvények idejére időzíteni az ehhez hasonló bejelentéseket, ezért is számolnak sokan úgy, hogy a napokban fény derül arra, mi lesz a várva várt új kiegészítő. Ha megnézzük például, hogy mi volt egy évvel ezelőtt, akkor kísérteties a hasonlóság: 2017-ben szintén a nyári vb-selejtezőn mutatták be az év második csomagját, a Knights of the Frozen Throne-t – július 6-án érkezett a leleplező videó.

A következő kiegészítő, a Kobolds & Catacombs leleplezése szintén egy nagy rendezvényre esett. Sőt, konkrétan a legnagyobbra, Ben Brode ugyanis november 3-án, a BlizzCon nyitóünnepségén mutatta be az új csomagot.

A legutóbbi kiegészítő, a The Witchwood kissé kilóg a sorból, hiszen ennek a bemutatója nem kapcsolódott semmilyen rendezvényhez – sőt, valójában hosszas teaser-kampány előzte meg. Ugyanakkor pontosan ez volt a helyzet egy évvel korábban, a Journey to Un’Goro esetében is, így valójában könnyen lehet szó arról is, hogy a Blizzard az évindító csomagoknál némileg más megközelítést preferál.

Egyelőre egy dolog biztos: hogy a következő kiegészítő a szokásos augusztusi időpontban érkezik majd. A Summer Championship július 1-jén esedékes döntője ideális pillanat lenne az első bemutatóra – bízunk benne, hogy a Blizzard is hasonlóképpen gondolja, és tartják magukat a tavalyi évben megfigyelhető szokáshoz. Az alábbi csatornán követhetitek élőben az eseményeket minden este 17:30-tól – érdemes, hiszen már az első nap is tartogatott emlékezetes pillanatokat.

Nézd meg PlayHearthstone élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva