Counter Strike

19:15, easy 4K és sima győzelem – így mutatkozott be Snax a mouzban


1300 Virtus.pro mezben lejátszott map után Snax először lépett pályára új csapatában. Soha rosszabb kezdést!

Vannak csapatok, ahol egy új igazolás megborítja az eddig felépített struktúrát, és a friss ember nem tud egyből beilleszkedni. Gondoljunk csak Stewie első SK-ban lejátszott meccsére:

Vannak olyan esetek is, amikor az új érkező győztes meccsen mutatkozik be, de igazából nem rajta múlik a dolog. Ilyen a mousesports-ból frissen elküldött STYKO példája. Első meccsén a csapat ugyan 16:3-ra nyert, ő még így is tudott negatív K/D-t hozni:

És akkor van a harmadik katagória, Snax. Ő ugyanis úgy kezdett a mouz ötösében, mintha hónapok óta itt játszana. Bár az angol tudjuk, hogy nem erőssége, nyers skillből olyan köröket rakott Dust2-n, hogy mindenki csak ámult:

Vakmerő 4K, ahogy azt a lengyel fenegyerektől megszokhattuk! Négy olyan köre is volt, ahol 2 vagy annál több killt szerzett, 19:15-ös stattal zárt a 16:8-as győzelem után.

Aki tehát tartott Snax bemutatkozásától, most már megnyugodhat. A lengyel óriás ott folytatja, ahol a Virtus.pro fénykorában megszokhattuk tőle.

Minden csapatot cserélő CS:GO profinak ilyen bemutatkozást kívánunk!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva