Counter Strike

CS:GO meznéző – Új szerelésben feszít a Cloud9, a Na’Vi és persze a mibr is


Az ESL One: Köln csapatfotózásain először látjuk új mezében Snaxet, vagy éppen STYKO-t.

Az esport csapatok mezei folyamatosan változnak, ahogy a rendes sportoknál már megszoktuk. Új szponzorok érkeznek, új játékosokat igazolnak vagy éppen nevet vált az egész csapat. Esetleg megunták a régi formákat és ugyanazzal a színvilággal új mintát álmodnak.

Az ESL One: Köln ilyen szempontból igazi mezbemutató, lássuk hogy változtak a top csapatok öltözékei, vagy éppen az emberek a ruha alatt:

A Cloud9 beújította szponzornak a Red Bullt, ami egy menő új mezt eredményezett. Középen a beugró STYKO mondjuk érdekes beállítás:

A Na’Vi is új mezt villantott az alkalomra, sok fehér, és az eddiginél több fekete érkezett a sárga mellé:

A mousesports piros helyett most fekete mezzel támad, jól sikerült ez is. Snax először szerepel a csapat fotóján:

A mibr meze nem változott, ugyanis teljesen új. Most debütál a közönség előtt, kicsit visszafogottabb, mint az SK-s mez volt. Inkább a szintén betway által szponzorált NIP mezekre hasonlít:

A többi csapatnál nem történt érdemi változás a mezeknél, de olyan jó végignézni a színes, mintás és logókkal teletűzdelt kavalkádot. Illetve biztos olyan is akad köztetek, aki még nem látta újra G2 mezben Ex6Tenzt, BIG mezben smooyát vagy Lekr0-t a NiP felszerelésében.

Úgyhogy íme az összes többi csapat is, háttérnek tökéletes!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva