Többnyire jól alakult az első nap a magyaroknak az olaszországi Hearthstone-versenyen.
Ezen a hétvégén az olaszországi Varese felé tekintenek az esport iránt érdeklődő Hearthstone-osok, itt rendezik ugyanis a legújabb Tour Stop versenyt, a HCT Italy-t, amely nekünk, magyarok számára is különösen érdekfeszítő, hiszen három hazai játékos is részt vesz a tornán. Duplán van tehát okunk követni a történéseket!
Kezdődik a közvetítés: 3 magyar játékosnak szurkolhattok a HCT Italy versenyen!
A pénteki játéknap kisebb csúszással kezdődött, ami miatt tegnap a tervezettnél végül kevesebb, mindössze három fordulót tudtak lejátszani a résztvevők – összesen 362 játékos jelent meg a versenyen a világ minden tájáról. PenhaDani és dropdead egyaránt tökéletesen kezdtek: mindhárom eddigi meccsüket meg tudták nyerni, így ők száz százalékos mérleggel várhatják a folytatást.
A harmadik magyar, zABZRWx (cLassiC) sajnos nem volt ennyire szerencsés, ő mindhárom tegnapi mérkőzését elveszítette, amivel ki is esett, hiszen 0:3 után már semmiképp sem érhet oda a Top 32-be.
Pénzdíj és HCT-pontok egyébként a legjobb harminckettőnek járnak majd, így az elsődleges cél ez a magyarok számára, míg a Top 16 az egyenes kieséses szakaszban is folytathatja. Ehhez azonban hat kört még teljesíteni kell minél jobb mérleggel a svájci rendszerű szakaszból, így hosszú és kemény nap vár ma PenhaDaniékra.
Közvetítés természetesen ma is lesz a Hearthstone hivatalos Twitch-csatornáján (az eredményeket pedig itt lehet követni): a műsor 11 órakor kezdődik, lehet jönni szurkolni!
Nézd meg PlayHearthstone élő videóját a www.twitch.tv weboldalon
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!