PUBG

WackyJacky legújabb videójában cáfolja shroud véleményét a hangokkal kapcsolatban


Elég kemény a vita, nehéz bárkinek igazat adni.

Tegnap shroud tanácsaira rengeteg játékos felkapta a fejét. Az ex-profi azt állította, hogy maximum 3 hangot játszik le egyidejűleg a játék, szóval ha lősz valakire, és még két másik ember is lő egyszerre, akkor a hátba rotáló játékos lépéshangjait nem fogod hallani. Ezt egyébként chocoTaco is jelezte már a PUBG Corp.-nak, szóval nem csak shroud találkozott már ezzel a jelenséggel.

WackyJacky-nek sem kellett több, a hype hatására egyből durrantotta a teszt szervert és letesztelte, hogy hogyan is működnek a hangok a játékban. Az egész kérdést nehezíti a HRTF megléte, ha ugyanis a fegyverhangokra is bekapcsoljuk ezt a funkciót, akkor más eredmények születnek. Shroud állítását ebben a tesztben megcáfolták, ugyanis a középen lévő buggy dudálását lehetett hallani, ha nagyon közel álltunk hozzá, a többi lövéshang ugyanis mindent elnyomott.

A második fázisban pedig a távolabbra lévő játékos lépéshangjait tesztelték, itt a HRTF kikapcsolásakor szinte semmit nem lehetett hallani a futásból, HRTF mellett már egy kicsit jobb volt a helyzet. Az biztos, hogy ebben a tesztben megcáfolták az állítást, viszont ettől függetlenül még nem biztos, hogy a játékban nem fordulhat elő amit shroud és chocoTaco állított. A teszt egyébként azt igazolta, hogy a lövés sok másik hangot elnyom, ezért érdemes körültekintően játszani, amikor lőnek körülöttünk.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva