PUBG

Jöhetne az MP5, P90…C4? – Ezeket az újításokat várják a játékosok


Újabb fegyverekre vágynak a játékosok, ideje színesíteni az arzenált?

Nemrég érkezett meg Sanhokba a QBU, a közösség máris új fegyverekre ácsingózik. Nem csodálkozunk igazán, hiszen valamivel fenn kell tartani az érdeklődését a játékosoknak, most pedig hogy véget ért az Event Pass, így ismét valami újdonságra van mindenki kiéhezve.

Az egyik játékos, TJ-Holland összedobott ennek tiszteletére egy képet arról, hogy mely fegyvereket látná szívesen a játékban. Ezek egyik része teljesen érthető és mi is szívesen látnánk a jelenlegi fegyverarzenálban, viszont van 1-2 olyan fegyver is közöttük, ami már jóval megosztóbb.

Az SMG-k tárházát bőven lehetne még növelni, a Vector és az UMP mellé szívesen látnánk a P90-et vagy az MP5-öt, amelyek mind népszerű fegyverek, más játékokban biztosan találkoztatok már velük.

A DMR-eknek is jól jönne egy kis vérfrissítés, bár az SLR és a QBU rendkívül üde színfoltnak mondhatóak, de a választék nem túl acélos, ezt az űrt pedig a COD4-ben megismert Dragunov biztosan tudná színesíteni.

A jelenlegi shotgunok pedig inkább idegesítőek, amiket az első adandó alkalommal szinte mindenki lecserél. Egy nagyobb tűzerejű SPAS-12-nek viszont lenne keresnivalója a játékban, ezzel már nem félve mennénk a csatába az SMG-k/AR-ek ellen.

A kés és a C4 helyzete már kérdésesebb, tekintve, hogy a robbanások jelenleg nem pusztítják a környezetet, így a C4 elég érdekesen működne, maximum az autók robbantásához lehetne használni.

Az AR-ek most egész szép számmal vannak, így nem igazán van hiányérzetünk ezen téren. Persze az újdonságnak mindig örülünk, így el tudnánk képzelni 1-2 új fegyvert, de most leginkább azon kellene dolgozniuk a deveknek, hogy a dropban lévő fegyvereket vonzóbbá tegyék, mert amióta az M24 bekerült a world lootba és az SLR is megjelent, azóta már nem jár akkora előnnyel a drop megszerzése, mint korábban.

A teljes képet itt találjátok

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva