Az ELEAGUE Premier fináléjában a Liquid sem tudta megállítani a dán ötöst, majdnem hatalmas verés lett a vége.
Már a döntő előtt sejtettük, hogy a map veszteség nélkül fináléba jutó Astralis lesz az esélyesebb csapat a győzelemre, de ekkora alázásra senki nem számított. Az idén már 3 másik Premier tornát megnyerő dánok ezúttal is magabiztosan kezdtek. Az ellenfél Infernót választotta, gla1ve pedig CT oldalra kérte csapatát, és egy történelmi első félidővel indítottak.
1 millió dolláros versenyen még soha nem játszottak 14:1-es félidőt a csapatok.
A map vége 16:5 lett, és az Astralis által választott Nuke sem lehetett kérdés, kinél landol. Itt már jóval szorosabb, 16:12-es végeredmény született, de a Liquid itt sem tudott pályát nyerni. Ezzel az Astralis idei negyedik Premier tornáját nyerte meg, a legutóbbi 4 kiemelt versenygyőzelemből 3 az ő nevükhöz kötődik. Ráadásul mind a három döntőt a Liquid ellen játszották:
- ESL Pro League 7 – 3:1
- ECS Season 5 – 2:0
- ELEAGUE Premier – 2:0
Pár hét leforgása alatt, ezen a három döntőn összesen 1 000 000 dollárt nyert a csapat, 2 x 250 000 és az ELEAGUE félmilliója révén. Ráadásul az ECS és az ELEAGUE versenyein egyetlen mapot sem bukott a csapat. Két olyan versenyt is végigtoltak és megnyertek, ahol senki nem tudott tőlük pályát lopni. Természetesen ez is rekordokat jelent, egymilliós versenyt még senki nem nyert map vesztés nélkül- Illetve két egymás követő versenyt sem tudott még senki behúzni vesztett pálya nélkül.
Ezzel a nyereményesővel a dán fiatalok a világ összes CS:GO játékosát megelőzték, eddig összelövöldözött jutalmukkal.
Az Astralis-éra immár hivatalosan is elkezdődött, Magisk érkezésével a világ legjobbjai lettek.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!