A mousesports és a HellRaisers drámai csatája rengeteg sportfogadót nullázott le a drámai eredménnyel.
Az Acer Predator Masters első szezonját hatalmas felhajtással harangozták be 2015 tavaszán. A legjobb csapatok, 40.000 dolláros összdíjazás ami akkor még jónak számított, és a végén Bo7 finálé.
Egyből kedvet kapott a dignitas, a TSM, az SK, a HellRaisers és a mousesports is.
A nyolc fős mezőnyből végül a mousesports felső ágról, a HellRaisers alsó ágról jutott a döntőbe. A Bo7 döntőben élt a pályaelőny szabály, vagyis a felső ágas mouz 1:0-ról kezdhette a döntőt. Az első pályák alapján úgy tűnt, sima döntője lesz a chrisJ, nex, Spiidi, denis, gob b ötösnek.
Szoros meccsen ugyan, de elvették a HellRaisers által választott két első pályát, Cache-t és Overpass-t (16:12 és 16:14). Így simán belefért, hogy saját mapjukat, Dust2-t viszont elbukták 16:9-re. Ekkor 3:1-el álltak a csapatok, a HR a szakadék szélén táncolt. Egyetlen map kellett már csak a mousesports-nak.
És ekkor ANGE1, mou, Dosia, AdreN és kUcheR megtaláltak valamit, valamit amit a CS:GO rajongók azóta sem értenek. A hátralévő 3 mapot zsinórban nyerték, így megfordították a finálét, és 4:3-as végeredménnyel bajnokok lettek.
A döntő kész anyagi csőd volt a CS:GO világban, az akkor még dübörgő CS:GO Lounge oldalon ezrek bukták el “All In” fogadásukat. Szinte mindenki az egy mapos előnyből érkező mousesportra tett, aki pedig élőben fogadott, az 3:1-nél tette rá az egész raktárát a németekre. De a HR kimászott a gödörből, és egy 6 órás döntő után behúzta a tornát.
A 3 évvel ezelőtt zajló meccs volt egyébként az utolsó Bo7 döntő a CS:GO LAN-ok történelmében.
Még az Acer is belátta, hogy brutális egy ilyen finálé, a második szezonra már csak Bo5-öt vállaltak be.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!