Hearthstone

A 4 legfontosabb dolog, amit a Witchwood kiegészítőnek köszönhetünk


Ezek miatt maradt emlékezetes a legutóbbi csomag.

Már csak egy napot kell várnunk arra, hogy megismerjünk minden lapot az új Hearthstone kiegészítőből, a The Boomsday Projectből, szerda este jön ugyanis az utolsó lapbemutató stream. Mielőtt azonban végleg továbblépnénk az új csomagra – már ami a fókuszt és az ötletelést illeti -, idézzünk el még egy kicsit a The Witchwood körül. Mert bár a használt lapok mennyiségét tekintve nem mondhatjuk, hogy nagy siker lett a kiegészítő, azért van pár dolog, aminek a jelentősége mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Íme a 4 legfontosabb dolog, amit a Witchwood hozott el nekünk.

A páros-páratlan mechanika

Már a megjelenés előtt is azt gondolta szinte mindenki, hogy az Even és Odd paklik bevezetése zseniális ötlet, végül pedig nem is kellett csalódnunk: a Baku the Mooneater és a Genn Greymane komoly szerepet játszottak abban, hogy most ennyire színes a meta. Az erősebb, illetve olcsóbb Hero Power van akkora jutalom, amiért megéri kísérletezni, ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen a class-ok többségének van legalább egy olyan “korlátozott” deckje, ami abszolút bevált – sőt, a Paladin előbb az Even, majd az Odd változattal is meghódította a metát. A következő másfél évben sem fognak pihenni, ez szinte biztos!

 

A Rush kulcsszó

Rengetegszer kiderült már, hogy a Charge képesség csak problémát szül, hiszen valljuk be, kevesen vannak, akik éppen az interaktivitást mellőző kombók miatt szerettek bele a Hearthstone-ba. Ettől függetlenül a gyors reagálási lehetőségeket nem szerencsés beszűkíteni – ezen ellentét feloldására találta ki a Blizzard a Rush kulcsszót, ami kidomborította a Charge előnyét (azonnali board kontroll lehetőség), ugyanakkor mellőzte annak hátrányát (azonnali face damage). Nyilvánvalóan születtek nagyon gyenge Rush lapok is, ám maga a képesség abszolút bevált – gondoljunk csak a Deathstalker Rexxarra, ahol a Hero Power részben ennek is köszönhetően vált jóval erősebbé.

A Shudderwock Shaman

Legalább annyian gyűlölik ezt a paklit, amennyien szeretik, az azonban vitathatatlan, hogy fontos eleme lett a metának. Összességében rég volt már annyira kontrollos a játékkörnyezet, mint manapság, a lassú meta pedig életre hívta a kombó paklikat is – így nyílt meg a terület a Shudderwock Shaman előtt, amely szinte garantáltan lehozza az elhúzódó meccseket. Az persze már másik dolog, hogy a megjelenés után óriási botrány alakult ki a lap körül a több perces körök és animációk miatt, amin végül változtatni is kellett. Ez is jól mutatja, hogy azért nem teljesen így gondolta a Blizzard a kártyát – a Grumble “beiktatására” a kombóba valószínűleg nem jöttek rá a tesztelés alatt, legalábbis a kapcsolódó paklirecept erre enged következtetni…

A Taunt Druid

Egy újabb “imádott és gyűlölt” kombináció, ami egy adott időszakban abszolút meghatározó volt (mostanra azért kicsit háttérbe szorult): a Hadronox + Naturalize, ami egy kész Taunt-hadsereget támaszt fel. A két említett lapot persze nem a Witchwoodnak köszönhetjük, a Witching Hourt viszont igen – márpedig ez a spell volt az, ami a Carnivorous Cube-bal kombinálva életre hívta ezt a paklit.

A lapok használhatósága ide vagy oda, a fenti példák is jól mutatják, hogy a Witchwood jelentősége egyáltalán nem elhanyagolható a Hearthstone történetében. Arról nem is beszélve, hogy sokak szerint a legjobb, legváltozatosabb meta született meg – igaz, ez nagyobb részt a Standard rotációnak és a legutóbbi nerfeknek köszönhető. Bízunk benne, hogy a The Boomsday Project esetén sem maradnak majd el ezek a pozitívumok!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva