Ezekről a kártyákról hullott le a lepel az elmúlt egy napban.
Hamarosan minden kártyát tudni fogunk az új Hearthstone kiegészítőből, a The Boomsday Projectből, hiszen szerda este jön a végső stream – eközben tegnap és ma reggel is megismerkedhettünk több új lappal.
Ennyi újdonság közben könnyű elveszíteni a fonalat, ezért összegyűjtöttük nektek az összes új lapot az elmúlt 24 órából, hogy biztosan ne maradjatok le semmiről.
Luna’s Pocket Galaxy
Nem ilyen effektre számítottunk a Mage Legendary-től, de az biztos, hogy nagyon érdekes! Talán az Archmage Arugal + Book of Specters kombóra építő változatban működhet majd a legjobban, hiszen itt megvan a kellő mértékű laputánpótlás a masszív olcsóbbítás mellé. De érdemes megjegyezni azt is, hogy beolcsóbbít olyan kombóelemeket, mint az Archmage Antonidas vagy az Alexstrasza.
The Soularium
1 manáért 3 lap? Mondani sem kell, ez elképesztően durva! Az ne tévesszen meg senkit, hogy a kör végén el kell dobni őket, hiszen nyilván Zoo deckben szeretnénk vele játszani, ahol gyönyörűen feltölti a kezünket, miután kiürültünk – ott pedig nyilván nem akarjuk tartogatni a lapokat, vagyis már szórhatjuk is ki őket.
Dreampetal Florist
Érthetetlen, hogy miért kapnak ennyi támogatást a már most is nagyon erős kombó jellegű Druid deckek. Ez a lap a Malygos, illetve a King Togwaggle / Azalina Soulthief olcsóbbításával alaposan megnöveli a nyerési potenciált – és ami a legfontosabb, függetleníti a paklikat a Twig of the World Tree-től.
Arcane Dynamo
A gyenge statok és a félig random effekt miatt elsőre nem feltétlenül tűnik jónak a lap. Mégis simán lehet, hogy játszani fogják, leginkább azért, mert sok class-nak alig néhány 5+ költségű spellje van csupán, így van, ahol nagyon kiszámítható lesz – márpedig ha nagyon kell az az extra Siphon Soul vagy Twisting Nether, esetleg Shaman Spellstone, akkor ez a minion szinte garantáltan beadja majd.
E.M.P. Operative
Várható volt, hogy a Mech-ek is kapnak majd egy ellenlapot – az már más kérdés, hogy ez talán a leggyengébb mind közül. A Hungry Crab, a Golakka Crawler és a Dragonslayer is azért jók, mert (ellenséges altípus híján) tempóból kijátszva is egészen elfogadható statjaik vannak. Nos, az E.M.P. Operative-ról ez nem igazán mondható el.
Meteorologist
Újabb Hand Mage kártya. Hogy szüksége lesz-e rá a decknek? Nos, mint board clear, jóval kevésbé hatékony, mint a mostani repertoár – nem is feltétlenül van szüksége többre a Mage-nek. Egy-két lény eltávolítására már egy fokkal jobb, de ott is sok dolognak kell klappolnia. Végezetül lőhetünk még vele arcba 8-9-et, ami ennyiért egyedülálló, pláne egy lénybe építve, de egy kontroll decknek pont nem lesz erre szüksége.
Omega Mind
Hallazeal the Ascended jellegű képesség, ami a maga idejében nem volt rossz kártya. Egy Volcano-val kombinálva elég masszívat gyógyulhatunk vele – más kérdés, hogy egy olyan class-nak, aminek rendelkezésére áll a Healing Rain, mennyire van szüksége erre.
Void Analyst
Újabb Zoo kompatibilis kártya. Nyilván le kell mondanunk róla Prince Keleseth-ről, de a képesség hasonló, ráadásul nagyobb eséllyel húzzuk be – igaz, a deckünket nem buffolja, a kezünket ellenben igen. Ráadásul a 2 manás lapok között van néhány egészen jó Demon kártya (Vulgar Homunculus, Demonfire), így nem kizárt, hogy működni fog ez a vonal.
Seaforium Bomber
Önmagában nem nagy szám, egy Augmented Elekk mellett azonban már egészen figyelemre méltó. Hogy milyen pakli fogja hasznosítani ezt a kombót? Ez már egy másik kérdés…
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!