Counter Strike

Győzelemmel kezdett a HellRaisers, szoros meccsen nyertek a Virtus.pro ellen


Az IEM Sanghaj nyitómeccsén két beugrózó csapat, a w0xic nélküli HR, és a fix ötödik nélküli VP csapott össze.

Mivel egyik csapat sem végleges felállással érkezett, egyenlő erőviszonyokról beszélhettünk már a meccs előtt is, az első félidő alapján pedig pláne. Cache maradt bent a Bo1 mapjának, az előnyösebb CT oldalon a HellRaisers kezdhetett. Ebből az előnyből azonban nem sokat sikerült kamatoztatniuk DeadFoxéknak. A pisztolykört lehozták, ezzel nagyon fontos 3:0-ás kezdést sikerült az eredményjelzőre tenni. Ezt a kezdeti fölényt egészen 7:2-ig tolták ki, onnantól azonban a VP lezárta a rakókat. Bekeményítették a védelmet, és zsinórban 6 kört hozva megnyerték a félidőt.

A fordulásnál tehát 1 körös előnyben volt a lengyel csapat, de a második félidő pisztolyköréből szintén a HellRaisers jött ki jobban.

Természetesen a kötelező köröket is hozta a csapat, valamint ezúttal is összejött az első fegyveres kör. ANGE1 hatalmasat játszott targoncánál, ide-oda pattogott main, nyikor és rövid között, de végül mindenkit bedarált.

Ezúttal is rengeteg kört hozott le válasz nélkül a HellRaisers, mire meglett a VP első pontja a félidőben, 13:9-nél éledtek fel a lengyelek. De ekkor is csak egyetlen kör elejéig, egy időkérés után a HR egyből visszaszerezték a kezdeményezést. Két kör múlva már 6 meccsponton ültek, és csak idő kérdése volt, mikor ér véget a nyitómeccs. 15:9-nél még próbált hajrázni a lengyel ötös, de ez csak egy 16:12-es végeredményhez volt elég.

A két beugró közül fejtZ sokkal meggyőzőbben játszott, morelz szinte láthatatlan volt a VP oldalán. Ezzel a HellRaisers került a győztesek ágára az A-csoportban. Következő ellenfelük az NRG lesz, ahol egyből az elődöntőbe juthat a nyertes csapat.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva