A semmiből érkező óriási lila kocka elindult a pályán, de egyelőre nem tudni hová tart és miért. Persze ötletek azért már vannak.
Békés hétvégének indult, egy hónapos rejtvény lett belőle. A Season 5 vége előtt 31 nappal ugyanis egy hatalmas lila kocka érkezett a Fortnite térképre. A villámok hozták magukkal a semmiből, és lerakták Paradise Palms határában.
Az igazán nagy meglepetés viszont még csak ez után jött, a kocka ugyanis egyszer csak magától elindult.
Hogy hova és miért, azt egyelőre mindenki csak találgatja. Viszont az tisztán látszik, hogy árkon-bokron is keresztül megy, de mindig egyenesen halad. Semmit nem kerül ki, semmire nincs tekintettel, naponta mozog és mindig csak előre.
Ezt kihasználva DeanMDx fogta magát és kiszámolta a kocka haladási irányát, valamint a naponta megtett távolság mértékét. A napi távot ugyanabban az irányban 30-szor megismételve pedig kiszámolta, hogy hol lesz 30 nap múlva. Vagyis a Season 5 végén.
Az eddigi megfigyelésekből ítélve tehát a kocka szépen elhalad Dusty Divot mellett, és a Dusty valamint Tilted közötti hegynél áll majd meg. Ami egészen pontosan a pálya kellős közepét jelenti.
Hogy miért megy egy villámokkal érkező, gonosz lila kocka éppen a pálya közepére, azt persze még senki sem tudja. Talán a pálya epicentrumában robbanva hoz el nekünk egy új pályát? Vagy egy újabb természeti katasztrófa érkezik a szigetre? Esetleg a Season 6 kezdetéhez lesz köze egy hónap múlva? Egyelőre csak várunk, hol köt ki ténylegesen a kocka, és meglátjuk mi lesz.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!