WoT teljesen amatőr módon bukott le.
Mióta a Blizzard kikapcsolta a lehetőséget, hogy “offline” jelenjünk meg a játékon belül, azóta újból állandó probléma a Hearthstone-ban a stream sniping, ami elsősorban a népszerű streamereket sújtja.
Ha valaki esetleg még nem hallott róla: arról van szó, hogy ha olyasvalakivel kerülsz össze a ladderen, aki éppen streamel, akkor a Twitch-ről le tudod lesni a lapjait, ami mondani sem kell, óriási előny. Ez ellen persze lehet védekezni: leginkább úgy, hogy valamekkora késleltetéssel közvetít az illető. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy a streamerek ezt nem igazán szeretik – nem véletlenül, hiszen így szinte lehetetlen reagálni és válaszolni chaten érkező kérdésekre és megjegyzésekre, sokkal kevésbé lesz interaktív az adás.
Hogy le lehet-e ezzel bukni? Kolumbia legjobb Hearthstone-játékosa, WoT nemrég bebizonyította, hogy igen, teljesen amatőr módon “lesett” ugyanis rayC ellen. Az amerikai streamer és versenyző számára gyanús volt, hogy az ellenfele minden körben rope-ol, ezért gyorsan rákeresett a nézők között, és mit ad isten, tényleg ott volt ő is köztük, mivel nem jelentkezett ki a Twitch-ből.
“WoT, legközelebb ne felejts el kijelentkezni, miközben stream snipe-olsz és rope-olsz minden körben” – írta rayC a Twitteren.
Hey @WoT_HS remember to log out when you stream snipe and rope every turn FailFish pic.twitter.com/fzqvzr6xgH
— rayC (@PG_rayC) 2018. szeptember 25.
Az eset duplán ciki, hiszen WoT egyrészt így is kikapott, másrészt pedig – ahogy fentebb már említettük – tényleg egy komoly versenyjátékosról van szó, ebben a közegben pedig különösen elítélendő az efféle csalás. A kolumbiai játékos 2017 februárjában Top 8-ig jutott az Americas Winter Championship tornán, vagyis egyetlen győzelemre volt attól, hogy ott legyen 2017 első vb-selejtezőjének 16 fős mezőnyében a Bahamákon. Pár hónappal később pedig megnyerte a Copa America tavaszi kiírását – csak ezen a két versenyen 9000 dollár kártyázott össze magának.
Mondani sem kell, a fenti Twitter-bejegyzés alatt WoT megkapta a magáét jócskán, ráadásul kiderült róla, hogy nem ez az első hasonló eset. És bár a közösség általi elítélés egy dolog, azért arról is érdemes lenne beszélni, hogy a Blizzard miért nem tesz ez ellen semmit – vagy a nyilvánvaló csalások szankcionálásával, vagy jóval “barátságosabb” módon, az említett offline funkció visszakapcsolásával…
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!