Megvizsgáltuk közelebbről, hogy jó ötlet volt-e kivenni ennyi itemet egyszerre.
Amint ismeretes nemrég startolt el a Fortnite 6. szezonja, melynek a részleteit mutatjuk azoknak, akik esetleg lemaradtak:
Vault fesztivállal startol az új szezon – Íme a v6.0, egy igazán sötét frissítés!
Sok újdonság mellett jó pár távozó is volt: 5 itemet vaultoltak. Nézzük meg, hogy mennyire születtek jó döntések!
1. Impulse Grenade
Érdemjegy: 5
Ez egy nagyon könnyű osztályzat volt részünkről, ugyanis maximálisan egyetértünk az Epic Games döntésével: egyrészt bőven volt időnk játszani a tárggyal, másrészt abszolút feleslegessé vált a nagy tesó mellett (Shockwave Grenade) – mennie kellett.
2. Remote Explosives
Érdemjegy: 4
Noha személy szerint nagyon kedveltem a C4-et, de objektívnek kell maradni: távoznia kellett. Láthatóan nehezen tudta balanszolni az Epic Games: először csökkentették háromra a számát, aztán epic ritkaságot adtak neki, végül megunták és kivették. Nagyon durván szétkapta az épületeket (ami még mindig a játék lényege lenne), ráadásul volt is időnk eleget játszani ezzel is, úgyhogy jó döntés született – amiért négyest adtunk az az, hogy egy meghatározó tárgytól búcsúztunk el, ami nyilván sokaknak hiányzik.
3. Supressed Submachine Gun
Érdemjegy: 5
Kicsit tovább nerfeltek az SMG metán a vaulttal, ráadásul értelmetlen lett volna bent hagyni úgy, hogy a sima SMG ugyanolyan jó – így mindig azt vettük fel, amelyiket épp megtaláltuk. A kivétellel több teret kaphatnak más fegyverek.
4. LMG
Érdemjegy: 1
Ez viszont pocsék döntés volt. Az LMG legnagyobb baja az, hogy nagyon szór, így nem valami egyszerű emberek ellen használni, de épületbontásra kiváló volt. Így, hogy a C4-et is kivették még kevesebb olyan fegyver maradt, amivel az építményeket ledarálhatnánk – csak arra tudok gondolni, hogy azért vették ki, mert pont ilyen célra érkezik az új idényben rövidesen tárgy.
5. Bouncer
Érdemjegy: 3
Látványos play-eket lehetett vele nyomni, hasznos kiegészítője volt a játéknak – ráadásul item slotot se foglalt. Nem hinném, hogy emiatt kardjukba dőlnének a játékosok, de akár maradhatott is volna. Ami miatt nem kapott rosszabb osztályzatot az az, hogy volt bő 4 hónapunk használni, ráadásul valószínűleg érkezik más (item slotot nem foglaló) tárgy, aminek az előfordulási rátáját indirekt módon növeli, ha nincs bent a Bouncer.
Alapvetően tehát ismét jó munkát végzett az Epic Games – egyedül az LMG-t sajnálhatjuk, de lehet, hogy mással tervezik betölteni azt a funkciót és emiatt kellett vaultolni.
Borító: i.redd.it/9sjtwushoqc11.jpg; i.redd.it/u01zjnmdu5i11.jpg
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!