Tech

Tovább drágulnak a videókártyák


Egyre drágul a PC ipar, ezúttal Trump áll a háttérben.

Ezúttal rossz hírrel érkeztünk, sajnos az olcsóbb memóriákat, dráguló videókártyák követik. Az USA-Kína közötti kereskedelmi háború elég régóta tart, most pedig a videókártyaiparnak is sikerült belekeverednie. Egy új rendelet értelmében a Kínából érkező termékekre 10%-os adót vetettek ki, ez ráadásul csak a kezdet, ugyanis Trump ezt az új adót 2019 elejére 25%-ra tervezi emelni. Ez az emelés valószínűleg az európai piacra is kihatással lesz.

Trump nem kegyelmez Kínának

Ez óriási kiesést jelent a gyártók számára, ezért már tervezik is a kínai gyárak áttelepítését Taiwanba illetve Mexikóba, mivel ezekben az országokban is hasonlóan kedvezőek a körülmények na meg olcsó a munkaerő. Az új rendelet mindkét gyártót ugyan úgy érinti, tehát az AMD és az Nvidia kártyák árai is magasabbak lesznek az elkövetkezendő hónapokban, 5-10 %-kal.

A kínai export/import

A két gyártó közül ez az Nvidiának a kellemetlenebb, ugyanis a gyártó ceruzája jóval vastagabban fogott az előző generációhoz képest, az ár/érték arány pedig idáig is elég gyengére sikeredett. Ezzel a várhatóan 10%-os drágulással pedig még borsosabb lesz az újonnan érkező RTX 2080 Ti ára az elkövetkezendő hónapokban. Természetesen a régebbi generáció esetén is szintúgy drágulás várható. Elvileg az új készletekig még nem kell tartani a magasabb áraktól, de a kiskereskedőket ismerve ez az áremelkedést jóval hamarabb érezni fogjuk.

Forrás: CNBC

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva