Hearthstone

Ajándékok a láthatáron! Ingyen pakk és golden lapok érkeznek a hétvégén


A Blizzard készül némi meglepetéssel a BlizzCon alkalmából.

Mostanra már kijelenthetjük, hogy hagyományosan a november eleje az év fénypontja a Blizzard számára, hiszen 2018-ban is ekkor tartják a BlizzCon névre hallgató gigantikus rendezvényüket, ahol a Diablótól a World of Warcraftig az összes Blizzard játék rajongóinak igyekeznek kedveskedni hírekkel, eseményekkel és egyéb finomságokkal.

Természetesen a Hearthstone sem marad ki a szórásból: itt fogják bejelenteni például a decemberben megjelenő következő kiegészítőt, de szintén a BlizzConon rendezik majd a Hearthstone Global Games döntőjét. Most pedig újabb jó hírrel tudunk szolgálni:

bejelentették, hogy több ajándékra is számíthatnak a Hearthstone-játékosok a hétvége folyamán.

Nehéz dolgunk szerencsére nem lesz, hiszen mindössze annyi a feladat, hogy be kell majd jelentkeznünk a játékba a rendezvény mindkét napján. Az első napon, pénteken két darab arany kártya lesz a jutalom, méghozzá a legutóbbi kiegészítőből: egy-egy golden Star Aligner és Secret Plan jár majd mindenkinek.

A második napon, szombaton szintén jár majd egy ajándék a bejelentkezésért: ekkor egy The Boomsday Project pakkra számíthattok.

Összefoglalva tehát: az alábbi jutalmakra számíthattok a hosszú hétvégén.

  • november 2. (péntek): golden Star Aligner és golden Secret Plan
  • november 3. (szombat): 1 darab The Boomsday Project pakk

Meg kell hagyni, nem annyira ütős ajándékok ezek, mind egy évvel ezelőtt, hiszen 2017-ben egy Legendary kártyát – egy Marin the Foxot – kapott mindenki, méghozzá hetekkel a megjelenés előtt, vagyis a meglepetés mellett az újdonságfaktor is megvolt. De ahogy a mondás is tartja: ajándék lónak ne nézd a fogát – a két ingyenes lapot és az ajándék pakkot is örömmel fogjuk zsebre tenni!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva