A BLAST Pro koppenhágai állomásán a Na'Vi egyetlen mapot vesztett csak el az egész versenyen.
Erős mezőny gyűlt össze a 6 fős BLAST Pro Koppenhága csoportkörében, a világranglista Top5-ből négy együttes is megjelent. Az Astralis, Na’Vi, FaZe, MIBR négyes mellé a világranglista Top10-es NiP és a szétesőben lévő Cloud9 csatlakozott még be.
A csoportkörök után már látszott, hogy ez a Na’Vi itt és most megállíthatatlan.
A döntőben a NiP megpróbálta ugyan bebizonyítani az ellenkezőjét, de Zeus-ék önbizalma és skillje ezúttal megdönthetetlen volt. Már a bevonulás is megért egy misét:
Az első mapon 16:10-re, a másodikon 16:12-re verték el a nindzsákat, így decider mapra már nem is volt szükség. A döntőbeli teljesítmény, és az egész tornán mutatott parádé alapján az MVP ismét s1mple lett.
1.22 alá egyik mapon sem ment, az egyetlen elbukott mapon is remek számokat hozott.
The HLTV x betway MVP for #BLASTProSeries Copenhagen 2018 is @s1mpleO! pic.twitter.com/zBeXrvoFWi
— HLTV.org (@HLTVorg) November 3, 2018
S1mple és electronic párosától persze már megszoktuk az ehhez hasonló remekléseket. Mellettük azonban ki kell még emelnünk Zeus-t, aki irányító létére ezúttal nagyon kemény versenyen van túl. A statisztikák alapján NiKo és device magasságában játszotta végig a tornát:
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!