A régi formula nem működött, több okból is változtatniuk kellett.
A Blizzard éves gaming ünnepsége, a BlizzCon ugyan már befejeződött, rengeteg érdekes információ elhangzott azonban a hétvégén a különféle előadások során, ezért érdemes visszatérni még egy kicsit a rendezvényhez, hiszen többek között a Hearthstone múltjáról is elárultak egyet s mást a fejlesztők.
Az új egyszemélyes játékmód, a Rumble Run köré szőtt panelen a készítők beszéltek egy keveset a klasszikus Adventure-ökről is, melyek annak idején behozták a single playert a Hearthstone-ba. Az évi három komplett kiegészítő helyett sokáig felváltva jöttek a normál kiegek és a több hétre szétszórt kalandok a játékba, a One Night in Karazhan óta azonban nem érkezett egy ilyen sem.
- Curse of Naxxramas – 2014 július
- Blackrock Mountain – 2015 április
- The League of Explorers – 2015 november
- One Night in Karazhan – 2016 augusztus
Több mint két éve már annak tehát, hogy megjelent a legutóbbi Adventure, és bár sokan reménykednek abban, hogy a Blizzard egyszer még visszatér ehhez a formulához, most újból kijelentették, hogy nem érdemes erre számítani, hiszen több szempontból sem volt ideális a koncepció.
A játékosok számára ugyan szimpatikus volt, hogy 2800 goldért cserébe garantáltan megnyithatták az összes lapot, a viszonylag kis készletnek azonban megvoltak a hátulötői (a Naxxramas 30, a Blackrock Mountain 31, a League of Explorers és a Karazhan pedig 45-45 lapot tartalmaztak), mint ahogy magának az elérhetőségnek is. A Blizzard szerint három fő gond volt a régi Adventure-ökkel:
- Túl kevés lapot tartalmaztak ahhoz, hogy érdemben befolyásolni tudják a metát.
- Maguknak az Adventure-öknek alapvetően könnyűnek kellett lenniük, hogy mindenki képes legyen megnyitni az összes lapot (a Heroic mód próbált ezen a problémán valamelyest segíteni).
- Különösebb motiváció nem volt az Adventure-ök többszöri végigvitelére, így hamar lecsengett körülöttük a láz.
Mindezen okok vezettek végül ahhoz, hogy a Blizzard dobta a régimódi Adventure koncepciót és inkább más irányba mentek el.
Az új egyszemélyes játékmód, a Rumble Run nem véletlenül rímel a Kobolds & Catacombs kieggel párban megjelent Dungeon Runra, hiszen a The Boomsday Project fejtörői után ismét egymást követő bossharcokra és folyamatosan bővíthető paklikra számíthattok. Az alapkoncepciót persze ezúttal is igyekeznek feldobni néhány újdonsággal – ha érdekel, hogy mit tartogat majd a Rastakhan’s Rumble single player módja, akkor korábbi cikkünkből minden fontosat megtudhatsz róla.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!