Hearthstone

Magyar játékos is van 2018 legeredményesebb Hearthstone-osai között


Íme azok, akik a legjobban teljesítettek az idei HCT Tour Stop versenyeken.

Múlt hétvégén lezajlott a 2018-as Hearthstone Championship Tour-évad utolsó Tour Stop versenye, ami egyben azt is jelenti, hogy a naptári év végének közeledtével a kompetitív szezon  teljesen nyílt része is befejeződik hamarosan. Éppen ezért itt az ideje, hogy kicsit visszatekintsünk az idei évre – már csak azért is, mert magyar vonatkozása is van az eredményeknek!

A három szezonra bontott 2018-as évad összesen 23 Tour Stop versenyt tartogatott a világ minden táján (nagy részük élő LAN esemény formájában), így nyugodtan kijelenthetjük, hogy esport szempontból az eddigi legmozgalmasabb év van mögöttünk. Íme néhány érdekesség ezen tornák kapcsán:

  • A 23 verseny 22 különböző győztest hozott – csak hunterace tudott duplázni.
  • A legtöbb Top 4-es helyezést szintén hunterace gyűjtötte, aki ötször jutott el legalább elődöntőig.
  • Összesen 73 különböző játékos jutott Top 4-ig a Tour Stop versenyeken.
  • 10 olyan játékos van, aki egynél többször is Top 4-es helyezést tudott elérni.

Az év egyik versenygyőztese, a koreai ShangHigh egy csinos táblázatot is közzétett az idei évről, melyben az egyes versenyek legjobbjai láthatóak.

Igazán büszkék lehetünk, hiszen PenhaDani személyében egy magyar játékos is szerepel a listán, aki a második lett a DreamHack Summer tornán.

Íme a kép az idei év legjobbjaival:

Kép: Twitter

Kíváncsiságból csináltunk egy összesítést a fenti táblázat alapján: a versenygyőzelemért 10 pont, a második helyért 6 pont, az elődöntőért pedig 4 pont járt. Ez alapján így néz ki a rangsor a 2018-as eredményeket tekintve:

  • 36 pont – hunterace
  • 24 pont – justsaiyan
  • 20 pont – Fenomeno
  • 16 pont – Faeli
  • 14 pont – Kaláxz, Impact, muzzy
  • 10 pont – Amnesiac, Bequiet, Casie, Furyhunter, hinaya, horo, Jakattack, Lii, Maverick, NaviOOT, Odemian, Rase, seohyun628, ShangHigh, Switch, Tarei, Trec, Turna, Zuhex
  • 8 pont – Gallon, Swidz
  • 6 pont – Alan870806, BoarControl, DacRyvius, Monsanto, Odyssey, PenhaDani, Pinche, SamuelTsao, Scruffy, Seiko, Sintolol, Staz, Vardu, Zalae
  • 4 pont – alexnoehr, Aviera, blitzchung, Bozzzton, Cosmo, Crane333, Ender, Flamekilla, Gladen99, Glaser, GreenSheep, Hypno, illsory, katsucurry, kolmari, Kribo, Machamp, Nalguidan, OldBoy, Perna, Plantz, ProfessorOak, Savvat, seohui, Steelo, TheBigMac, ThijsNL, Triton, xBlyzes, yoitsflo, zaguios

Az idei HCT-évad legizgalmasabb része még hátra van, hiszen a szezon végeztével (november 30.) megkezdődnek az utolsó selejtezők is a jövő évi világbajnokságra, melyeket januárban tartanak majd. Addig sem lesz azonban megállás, hiszen decembertől már a következő szezonra gyűjtögethetik a játékosok a pontokat – kezdve a jövő hétvégén esedékes DreamHack Winter tornával, ahol PenhaDani újból ott lesz a mezőnyben!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva