League of Legends

Ismét bejelentkezett a VB trófeáért az SKT – Hivatalos a 2019-es keret


Ezzel a kerettel igazán bizakodó lehet a háromszoros világbajnok.

Finoman szólva is döcögős volt az SKT 2018-as idénye. Szinte semmi sem jött össze a háromszor világbajnok csapatnak, olyannyira, hogy még az idei világbajnokságot is ki kellett végül hagyniuk. Mentségükre szóljon, 2018 összességében nem volt a koreai csapatok éve, a legerősebbnek kikiáltott bajnokság egy darab fontosabb nemzetközi kupát sem tudott hazavinni.

Ám ezt a szériát nem kívánja folytatni az SKT, komoly nevekkel erősített a csapat, első ránézésre kétségtelenül bajnok, de akár világbajnok esélyesnek is mondható az új keret!

A klub a hivatalos Facebook oldalukon jelentette be az új keretet, néhány nappal azután, hogy hivatalossá vált, Faker marad az SKT-nél.

A csapat sikeresen szerződtette a világ talán legjobb toposát, Khant, aki részese volt annak a Longzhunak, amely több év után először megverte az SKT-t a koreai liga döntőjében. Crazy nagy valószínűséggel cserének érkezett az SKT-be, őt korábban a bbq Olivers toposaként láthatta a nagyközönség, ám az ő eredményei nem annyira kimagaslóak, mint Khan eredményei.

A jungler pozícióba érkező Haru már többször is borsot tört az SKT orra alá, a tavalyi világbajnoki döntőben ugyanis még a Samsung Galaxy színeiben 3:0-ás győzelmet arattak a háromszor világbajnok ellen. Társa, Clid pedig a kínai régióból érkezik, valószínűsíthetően csere pozícióba.

Haru, még a Samsung játékosaként – Slingshot Esports

A bot lane pedig Teddy-vel teljesedik ki, a Jin Air Green Wings kiválóságát választották, akiben bőven van potenciál, s remélhetőleg az SKT ki is hozza belőle a jövőben.

A későbbiekben még terveznek egy Mides játékost igazolni, valamint még a Support kiléte sem hivatalos, ám a legtöbb madár azt csicsergi, hogy Mata lesz a befutó a pozícióra.

Szupercsapatnak talán nem neveznénk ezt a keretet (Persze, ha a Mata pletykák igaznak bizonyulnak, akkor nagyon is!), ám az biztos, hogy egy igazán sikeréhes, stabil keretet tudhat 2019-re magénak az SKT, ez pedig sok esetben elég szokott lenni a jó teljesítményhez. Faker vezetésével biztosan magasra törnek majd!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva