Lássuk, melyik kártyákra lesz érdemes a leginkább odafigyelni!
Tegnap este véget ért a várakozás, hiszen a Blizzard az utolsó hiányzó lapokat is bemutatta az új Hearthstone kiegészítőből, így mostanra már mind a 135 kártya ismertté vált a Rastakhan’s Rumble-ből. Korábbi posztunkban egy helyen át is nézhetitek az összeset, kiegészítve az egyéb fontos tudnivalókkal.
Most, hogy már az összes új lap ismert, felmerül a kérdés: melyek lesznek a legjobbak? Előre nyilván senki sem látja a metát, találgatni azonban lehet – sőt, a profi játékosok közül sokan jelentkeznek ilyenkor lapelemzésekkel. Nézzük, hogy az összeszokott csapat, az ismert nevekből álló Zalae, Ike, Crane, Admirable négyes hogyan látja az új kiegészítőt!
Mindegyikük egy 1-től 4-ig tartó skálán értékelte az új kártyákat, összesen pedig négy lap érdemelt ki maximális pontszámot. Ők lennének azok:
16 pont
Zalae és a többiek tehát úgy vélik, hogy az aggro deckek egy nagyon erős 1-dropot kapnak a Saronite Taskmaster személyében, míg az Oondasta late game kártyaként szólhat majd óriásit a megfelelő deckekben. Emellett két class kártya érdemelt még ki maximális pontszámot, a Shieldmaiden felturbózott utódja, az Emberscale Drake, illetve Warlock legújabb board clearje, a Shriek.
15 pont
A Dragon Warriorban úgy tűnik, komolyan érzik a potenciált a játékosok, hiszen a paklitípus lénybe épített Execute-ja, a Smolderthorn Lancer is kiemelkedően magas értékeléseket kapott.
14 pont
Ez a Hunter spell egészen brutális köröket eredményezhet, pláne Charge és Rush minionokkal – arról nem is beszélve, hogy akár kettőt is kijátszhatunk belőle egy körben, ha már elő volt készítve a terep számára.
13 pont
A korábban említettek mellett a fenti hét lap még az, amely 3-as feletti átlagot kapott Ike-éktól. Köztük van az új Hero kártya, Zul’jin is, de többek között a Druid és a Mage új nullás spelljeiben is érzik az erőt a srácok.
A lapok és az értékelések teljes listáját itt nézhetitek meg
Hogy igaza lesz-e a csapatnak a lapok erősségét illetően? Kiderül a december 4-én esedékes megjelenés után!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!