League of Legends

G2 Caps: “Mindenki, akivel beszéltem azt tanácsolta, maradjak a Fnatic-ban.”

Cloud - Igrici Áron - 5 éve Címkék: Caps, fnatic, g2,

A legőrültebb pletyka igaznak bizonyult.

Megtörtént, ami még a nagyobb futball ligákban is lehetetlennek tűnik, az Fnatic egyik legközkedveltebb játékosa, Caps, a rivális G2-hoz igazolt. Eddig még csak pletykaként kezelhettük az esetet, ám a tegnapi nappal hivatalossá vált, a sztár mides klubot váltott.

Ami érdekes a történetben, hogy abba a csapatba igazolt, ahol szintén a mides pozícióban játszó Perkz volt a húzónév. Ám úgy tűnik mindez a G2-t és Perkz-t nem igazán mozgatta meg, ugyanis helyet csináltak a dán játékosnak. Perkz mindenki nagy meglepetésére posztot váltott, s a G2 lövészeként fog szerepleni 2019-ben, ezt megerősítvén a csapat leigazolta mellé Mikyx-et is, hogy abszolút komfortosan érezze magát a horvát klasszis.

 

Az elmúlt napokban a League of Legends közösség ízekre szedte a G2-t, na meg Caps-et is a döntése miatt. A játékos a Twitteren igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba, ám igazából ezzel csak nagyobb érthetetlenségbe keverte a helyzetet.

 

Caps elmondása szerint bárki, akivel beszélt azt tanácsolta neki, hogy maradjon a Fnatic játékosa, ám ő mégis a G2 mellett döntött. Mindezt azzal magyarázta, hogy “ő ilyen, szereti a rizikót, ezt be kellett vállalnia”. Ez egészen addig kiválóan hangzik, amíg a szakmaiságot el nem kezdjük keresni a döntésében. Merthogy olyan téren ez egy hatalmas öngólnak számít.

lol.gamepedia.com

Amint látható a képen, Caps 2018-as éve maga volt a tökély. Egyedüli szépséghibának azt a 0:3-as világbajnoki döntőt róhatjuk fel, de így is a második legjobbként zárt idén a Fnatic. (Az MSI 3-4. hely kiválónak számít, az európaiak akkori játékképe alapján ez volt a maximum, ami kijöhetett belőlük.) Érthetetlen, hogy ilyen teljesítmény után miért választotta azt a csapatot, ami nemcsak hogy riválisa a Fnatic-nak, hanem amit az idei évben még jól bucira is vertek, amikor csak lehetett.

Az anyagi okokat kizárják, Cpas elmondása szerint nem is személyes ügyről beszélünk, na de akkor mi értelme volt ennek?

Egy biztos, az LEC előszezonja igazán erősen alakul, szinte biztos, hogy hatalmas összecsapásokra lehet számítani 2019-ben, a Fnatic – G2 találkozók pedig ezzel a mozdulattal kihagyhatatlanná váltak, igazán feszült mérkőzésekre lehet majd számítani!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva