Egy figyelemre méltó jelenet Nepenthez streamjéből.
Lényegében állandónak mondhatóak a FIFA 19 játékmenetét érintő kritikák – a múlt héten például a Bolasie Flick + Finesse Shot technika irreálisnak mondható hatékonyságáról láthattatok egy igencsak beszédes videót. Nem ez az egyetlen probléma azonban a játékkal: a most következő stream-részletben például kapásból kettőt is láthattok.
A jelenet Nepenthez legutóbbi közvetítéséből származik, ahol a népszerű FIFA-streamernél egyszer csak elszakad a cérna: totálisan kiakad azon, hogy a játékosa képtelen megcsinálni egy teljesen egyszerű passzt az előtte lévő társhoz, és helyette más irányba teszi a labdát. Már önmagában ez is megérne egy misét, de ami ezután következik, az egészen meredek, azt láthatjuk ugyanis, hogy Makelele (akit a gép irányít, mivel Nepenthen annyira berage-elt, hogy nem is csinál semmit, csak magyaráz) jókora hátrányból is befutja a támadót, majd sikeresen le is szereli Modric-ot még a lövés előtt.
Mondani sem kell, az ehhez hasonló jelenetek teljesen komolytalanná teszik a játékot, hiszen ha az AI jobb munkát végez, mint sokszor mi magunk, akkor ott komoly gondok vannak.
Nem véletlen, hogy az AI hatékonyságát is gyakran szokták kritizálni a játékosok a FIFA 19 kapcsán, hiszen az ilyen esetek meglehetősen illúziórombolóak tudnak lenni. Arról nem is beszélve, hogy az ehhez hasonló megoldások simán el tudják tüntetni a tudásbéli különbséget a felek között – persze könnyen lehet, hogy az EA Sports-nak pont ez a célja az egésszel…
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!