Eljött a számvetés ideje.
Pár nap és elbúcsúzunk 2018-tól, mely eléggé felemás év lett a Rainbow Six Siege szempontjából.
A mai részben megemlékezünk azokról a dolgokról, amik miatt emlékezetes volt a játék 3. éve. A listánk szubjektív, kommentben természetesen várjuk a ti véleményeteket is.
Vágjunk is bele!
1. Operation Para Bellum
Eléggé tág fogalommal indítjuk a sort, de muszáj ezzel: a Para Bellum lett szerintünk a legjobban sikerült szezon.
Ez volt az egyetlen, ahol sem a pályát, sem az érkező operátorokat nem érte igazán nagy kritika, nerfelni is csak egyszer kellett azóta egyikőjüket (Maestro minimális LMG gyengítésére gondolunk).
A szezon start is jól sikerült, komolyabb hibáktól mentes volt, ráadásul sok fontos újítást hozott el, gondoljunk csak arra, mint például a kamera változtatások – szerintünk idén ez volt az etalon szezon szempontjából.
2. Outbreak
Nem sikerült tökéletesen, ráadásul a 2 operátort, Finkát és Liont is erre a módra tervezték, ami rendesen meglátszott a kialakításukon, de mégiscsak az Outbreak volt a játék első kiegészítő PvE kampány módja az alaphoz képest, így a listán megkérdőjelezhetetlen a helye – elsőnek teljesen jó volt.
A hozzá készült animációs kisfilmekről se felejtkezzünk el: rendesen generálta a felhajtást akkortájt a mód körül:
3. Ajándékok
Kis túlzással természetes, hogy egy játékban a kiadó bizonyos időközönként ajándékkal jutalmazza a játékosokat, de azért nincs mindenhol így.
Épp ezért a rengeteg kritika mellett illik megköszönni a Ubisoftnak például a karácsonyra kapott random operátort, a nyári vagy például a Halloweeni ingyen pakkokat, de azért a szerver problémákért is előfordult, hogy járt a kompenzáció.
Természetesen lehetne bővíteni a listát: a legutóbbi két map (Villa, Fortress) például gyönyörű és hangulatos lett, vizuális élmény játszani rajtuk.
Rövidesen jelentkezünk azzal a három dologgal, amit viszont sürgősen elfelejtenénk az idei év kapcsán.
Összességében nem zártunk rossz évet, de jövőre ennél többre vágyunk!
Akár ilyesmikre:
Karácsonyi kívánságlista: ezt a 3 dolgot kérjük a Ubisofttól a fa alá!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!