Fortnite

Sosem lehet nyugta a Mounted Turretnek – Az Epic hivatalosan bejelentette, hamarosan módosítanak rajta


Újabb, ám ezúttal pozitív változtatás érkezik a Mounted Turretekhez.

A Mounted Turret talán az a tárgy, amely a Fortnite történetében a megjelenése óta a legtöbbet változott. A megjelenése utáni első három napban naponta érkezett rá hotfix, hogy legalább elfogadható helyzetbe pakolják, majd utána sorra az összes heti Patch tartalmazott valami ráncfelvarrást a “zsebgépágyúhoz”. Egy ideje már alig hallani felőle, igazából a repülőgépek túlhasználata miatt lecsúszott a közkedveltség-létráról, már csak azért is, mert az új hitboxok miatt már nem annyira biztonságos belőle szórni az ólmot, ugyanis már könnyebben ki lehet lőni a Turretben csücsülő játékosokat, mint a megjelenésének idején.

Ám a v7.20-as frissítés újból tartalmazni fog egy kis törődéscsomagot a Mounted Turret számára, ám ezúttal nem nerf, hanem egy komolyabb bugjavítás fog érkezni.

Epic Games

Az Epic Games nemrégiben bevezette a bronzszínű találatjelzőt, ezek a számok akkor ugranak fel, amikor találat ér egy járművet. Így a játékosoknak sokkal könnyebb megkülönböztetni azt, hogy a járműt vezető játékost, vagy a járművet találták-e el a lövéseikkel. Ugyan a Mounted Turret nem kifejezetten jármű, mégis van egy “vezetőülése”, ráadásul saját életerőcsíkkal is rendelkezik a gépágyú, így ha találatot kap, bronzszínű hit-markernek kellene felvillannia. Ám egy bug miatt ugyan olyan fehér számok táncolnak a találatot kapott Turretek körül, mintha játékost találtunk volna el, ezzel pedig az agresszív játékosokat veri át gyakorlatilag a játék.

Reddit

Mint kiderült, az Epic már alkalmazta volna a jármű-szerű bánásmódot a Mounted Turretek kapcsán, ám egy bug miatt végül nem valósült meg mindez. Így a v7.20-as ciklusban biztosan meg fog érkezni ez a játékmenetet megkönnyítő módosítás. Egészen pontosan még nem tudni, hogy mikor hullik az ölünkbe a v7.20, de előzetesen egy keddi napot tippelnénk meg. A Mounted Turret bugfix mellé pedig el tudnánk fogadni a Driftboard és a Machine Pistol megjelenését…

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva