Hearthstone

11 mana? Az nem fog menni – Íme a hétvége legfurább misplay-e


Az argentin játékos megpróbálta kitenni a 11 manás Malygos-t. Nem sikerült neki.

A Hearthstone versenyek nagyon komoly mentális erőpróbának számítanak, ahol nemcsak a játéktudásnak kell helyén lennie, hanem fejben is nagyon ott kell lenni már az első pillanattól kezdve. Ha ez nincs meg, annak akár nagyon súlyos következményei is lehetnek – ezt láthattátok tegnap Fibonacci esetében is, aki óriási hibáját követően nemcsak a versenyből szállt ki az Americas Winter Playoffs-on, hanem úgy döntött, a Hearthstone-nal is felhagy egy időre.

Hasonló mentális összeomlást láthattunk a kamerák előtt a vasárnapi játéknapon is, ahol az argentin Nalguidan még ha nem is vétett annyira kirívó és látványos hibákat, mint Fibonacci, egyértelműen látszott rajta, hogy az idő múlásával és a feszültség növekedésével egyre inkább szétesik fejben.

Nalguidan ebben az évadban egyszer már kijutott egy vb-selejtezőre, akkor azonban nem jött össze neki a kvalifikáció a világbajnokságra, így nem csoda, hogy bizonyítani akart. Most úgy tűnt, akár össze is jöhet, hiszen bejutott a Top 8-ba, ahol ráadásul meg is nyerte az első meccsét a perui ellenfelével szemben, méghozzá nagyon simán.

Egyetlen győzelemre volt tehát attól, hogy újból mehessen a vb-selejtezőre.

Innentől azonban ami lehetett, rosszul alakult (jól mutatja ezt, hogy a Prismatic Lens egyszer Shirvallah-t és Holy Wrath-et adott a kezébe), amin nem segített a saját játéka sem, egyre több volt ugyanis a megkérdőjelezhető play. Mind közül a legfurább az volt, amikor egy 11 manás, Freezing Trappel visszaküldött Malygos-t megpróbált kitenni úgy, hogy 10 manánál kijátszott egy Coint. A reakciója jól mutatja, hogy ő sem igazán értette, mire is gondolt…

Az összescsapás után ő is elismerte, hogy nem ez volt a legerősebb meccse.

“Nem a legjobb húzások és nem a legjobb play-ek = kikaptam, még egy lehetőségem maradt.”

Nalguidan végül nem csak az Ike elleni felsőági döntőt veszítette el, hanem bobbyex-szel szemben is vereséget szenvedett, így végül nem jött össze számára az újabb kvalifikáció. A játéktudásával nincs gond, ezt az újabb kiemelkedő eredmény bizonyította, a mentális erőnlét tekintetében azonban egyértelműen alulmaradt ellenfeleivel szemben az utolsó napon, amin mindenképpen dolgoznia kell a jövőben.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva