Hearthstone

Szokatlan lapokkal farmolja a Huntereket és a Priesteket az alábbi Even Shaman


Erős szériát futott a japán játékos, Supana.

Az Even Shaman az a deck a Hearthstone-ban, amely meglehetősen régóta ott van már a legerősebbek között a győzelmi arányok alapján, a népszerűsége azonban sosem volt az egekben. Ez így van most is, amit jól mutat, hogy a Shaman jelenleg a Druiddal küzd az utolsó két helyen az egyes class-ok használati arányát tekintve.

Lényeg a lényeg: attól, hogy valami nem népszerű, még nem jelenti azt, hogy nem is jó. Az Even Shaman pedig most egy újfajta összeállításban is bizonyított, a japán játékos, Supana verziója ugyanis jó néhány szokatlan lapot tartalmaz. Így is elmászott vele #24 Legendig, méghozzá egy kifejezetten impozáns, 72%-os győzelmi arányú (46-18) szériával. A mostanság igen népszerű Huntereket (15-3) és Priesteket (8-3) igen stabilan verte a deck, leszámítva a Control Priestet – íme a paklilista.

AAECAaoIBiCKB/PCAsLOAqfuAs30Agy9AfcF/gXwB7HEApboAvbsApTvArDwApn/AoqAA9mJAwA=

A deck jó néhány innovatív húzást is tartalmaz, melyek azonban úgy tűnik, hogy beváltak. A két legmeglepőbb lap egyértelműen a Half-Time Scavenger, illetve a Belligerent Gnome, melyeket nem sűrűn láttunk eddig az Even Shamanokban, most azonban bizonyítottak. De a Tidal Surge sem mondható alapkelléknek, itt azonban mégis befért a Hex mellé leszedésként.

Talán nem véletlen egybeesés, hogy mindhárom említett lap a védelem / HP-visszatöltés / armorgenerálás vonalon mozog, a listából ugyanis leszűrhető, hogy a paklinak kifejezetten erős opciói vannak az hatodik körtől kezdődően – a Corpsetaker-aktivátorként egyre gyakrabban használt Sunwalker például szintén új elem. Egy jó pillanatban érkező The Lich King, Al’akir vagy Kalimos meccsdöntő tud lenni, Hagatha pedig hosszú távon generálhat komoly előnyt.

Az 5 Legendary első pillantásra picit talán ijesztő lehet, a deck maradék része azonban viszonylag kevésből kijön, úgyhogy akinek megvannak a narancs ritkaságú lapok, vagy korábban pörgették már az Even Shamant, azok viszonylag könnyen tehetnek egy próbát ezzel az új változattal.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva