Jó fej húzással kedveskedik a Blizzard a Hearthstone-játékosoknak.
Ezekben a napokban a szokásosnál is jobban megéri teljesíteni a napi Questeket a Hearthstone-ban, hiszen még mindig tart a Lunar New Year esemény. Ezen event alatt pedig nem csak az átlagos várható goldmennyiség nagyobb a szokásosnál (a “legkisebb” küldetés is 60 aranyat ad, de a legtöbb Quest 100 goldos), hanem dust is jár a teljesített küldetések után – ugyanolyan mennyiségben, mint amennyi gold. Ennek köszönhetően az esemény alatt akár 6-700 dustra is szert lehet tenni, ami mondani sem kell, hatalmas segítség – főleg azoknak, akik szerényebb gyűjteménnyel rendelkeznek a Hearthstone-ban.
Az event indulásakor akadt egy kis galiba: az eredeti terv szerint kedd este 7 órakor kellett volna startolnia a Lunar New Yearnek, a Blizzardnak azonban valamilyen gondja akadt a patch kapcsán, ezért csak néhány óra késéssel tudott elindulni az esemény. A jó hír az, hogy nemrég bejelentették: kárpótlásra számíthatunk.
A csúszás miatt egy teljes nappal meghosszabbították a Lunar New Year eventet.
Ennek következtében az eredetileg tervezett február 12. helyett február 13-ig fog tartani az esemény – jelentette be a Blizzard csütörtök este.
Abszolút jó fej húzás ez a Blizzard részéről, hiszen a néhány órás csúszás miatt a késő esti órákra csúszott át az esemény kezdete, emiatt pedig sokan lecsúsztak egy “felturbózott” Questről, hiszen nem mindenki lépett már be kedden a játékba. Így azonban ők is megkapják a kiesett küldetést, a többiek pedig még több dustra és goldra tehetnek majd szert. Köszönjük, Team 5!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!