Fifa

TOTW 24 előrejelzés: 86-os Pepe, 91-es Mbappé és 97-es Messi érkezhet


A hétvégi forduló során kiemelkedőt nyújtó játékosok között több világsztár is reménykedhet új kártyában.

Az eddig megszokott TotW szempontok alapján már jó eséllyel előre ki lehet találni a hét legjobbjait. Egy mesterhármast és gólpasszt jegyző csatár, vagy egy gól fejelő és többször is jól mentő védő például szinte minden esetben megkapja a neki járó InFormot. Ezek alapján a 24. hét álomcsapatát is többen megtippelték már, vannak azonban közel biztosra vehető nevek a listákon. Előreláthatólag viszont elmondhatjuk, hogy szinte minden pályarész komoly erősítést kaphat a TOTW 24 lapoknak hála.

A védelemben a Porto vezető gólját szerző, és a védelmet remekül koordináló Pepe reménykedhet új 86-os kártyában, hiszen nem mellesleg a meccs embere is lett. Támadásban egy 97-es Messi érkezésére is jó esély mutatkozik, hiszen az argentín zseni kis túlzással egymaga intézte el a Sevillát. Mesterhármast szerzett és gólpasszt adott a 4:2-re végződő találkozón, így jöhet az újabb Messi kártya. Mellette pedig ki más, mint Kylian Mbappé is megkaphatja menetrend szerinti kártyáját, mely immár 91-ig is felkúszhat.

A kép persze csak az ilyenkor megszokott jóslat, többek szerint jó esély lehet még egy 86-os Mkhitaryan, egy 88-as Džeko, vagy éppen egy 89-es Alisson érkezésére is.

Szerdán, a Team of the Week 24 kihirdetésekor kiderül, kik érdemelték ki a hét legjobbjainak járó címet!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva