Counter Strike

Szerintünk ezek a csapatok fognak forgatni a Major után


Európára és Amerikára fókuszálva megyünk végig az elit mezőnyön. Megvizsgáljuk kiknek kellene forgatni és kiknek nem?

A Major utáni forgatások szinte már hagyománynak számítanak a CS:GO profik világában. Akik rosszul szerepeltek, szinte borítékolható módon a lineup cserétől várják a javulást. Lássuk a Katowice Major után kikre vár ez a nem túl hálás feladat.

Európa

FaZe: Egy FaZe szintű csapat vélhetően többre tartja magát egy 3:2-es csoportkörös eredménytől, attól függetlenül hogy végül meglett a Legendás státusz. Az persze tény, hogy beugróval még ez is szép eredmény. AdreN beugrása eddig nem rossz egyébként, NiKo mögött a második legeredményesebb játékos a statisztikák szerint. De a csapatnak vélhetően sokkal jobbat tenne egy vérbeli role player, aki a rá szabott szerep igazi profija. Akár egy entry, akár egy support. Már most rengeteg pletyka kering az új ötödikről, szóba került már NiKo unokatesója huNter, de a rosszul szereplő fnatic játékosok és smooya is.

BIG: Ők is beugróval érkeztek, innentől kezdve itt sem megfelelő szó a forgatás, ez inkább kényszerű csere. Hiszen smooya kiválásával vissza kellett hívni nexet, akit egyszer már kitettek a csapatból. Nem biztos, hogy ezek után mégis megtartanák állandó kezdőnek, főleg a 0:3-as Major kiesés után. Valamit változtatni kell a lineupon, de ha a beugró nex helyett egy hosszútávú ötödiket találnak, lehet még nagy csapat a BIG.

G2: A franciák helyzete érdekes, mert bár sokak szerint forgatniuk kellene, és ők szoktak is jó sokat, talán most mégsem teszik. Hiszen fiatalokat igazoltak, akik első Major versenyükön nem vallottak szégyent. Lucky és JaCkz jobb teljesítményt hozott, mint shox vagy bodyy, nem kizárólag miattuk esett ki a G2. Illetve a Vitality életre hívása óta szabadúszó francia játékosból sincs túl sok, így a G2 elképzelhető, hogy kivételesen NEM forgat egy Major után.

fnatic: JW és KRiMZ nemrég írtak alá újabb évekre, de a többiek helyzete nem biztos, hogy kőbe vésett a csapatnál. Akár Xizt, akár twist, akár Brollan is veszélyben érezheti magát a csalódást keltően korai búcsú miatt, hiszen a fnatic ezúttal még a Top16-ig sem jutott el. Az egyszer már velük beugrózó ScreaM például tökéletes célpont lehet a csapatnak.

Amerika:

NRG: Igazából ők már 99%-ig biztos, hogy belevágnak, a hírek szerint tarik már alá is írt a csapathoz. Sok magyarázatot nem igényel a dolog, továbbjutást vártak tőlük, de 0:3 lett a vége.

compLexity: Mivel megszerezték a rettentően fontos egy győzelmet, a következő Majoron még biztosan jut szerep a csapatnak. Vagyis már most el kell kezdeniük felkészülni Berlinre, ha nem szeretnének onnan is gyorsan kiesni. A két beugró pozíciója nem tudni mennyire biztos, de az egyszer már visszavonult n0thing például esélyes, hogy nem tervez hosszabb távon a csapattal. Elsőre Rickeh is csak kényszer megoldásnak tűnt, simán várható egy nagyobb forgatás a csapatnál.

Cloud9: Igazából a C9 forgatására nincs nagy szükség. Az rendben van, hogy már nem a Major cím a reális cél, de nincs rossz csapatuk. Se igazi IGL, se main AWP-s nincs a csapatban, de mégis jók az eredmények. Szépen leosztott szerepek, rengeteg skill és bár a továbbjutás csoda lett volna, a jövőben ez még simán lehet sokkal jobb is. Kicsit összeszoknak és összeérnek, és Berlinben már villanthatnak egy nagyot.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva