Gaming

Fejenként 35 milliós végkielégítés a váratlanul kirúgott Activision Blizzard dolgozóknak


A rekord bevételi utáni leépítések teljesen váratlanul érték a dolgozókat, de legalább anyagilag korrekt próbál maradni a cég.

3 hete robbant a bomba az Activision Blizzard dolgozóinál, miszerint a cég dolgozóinak 8%-a utcára kerül. A kiadó ugyan 7,5 milliárd dolláros rekord bevétellel zárta 2018-at, a szervezet átalakítása miatt mégis tömeges leépítésre szánták el magukat.

A cég tájékoztatása szerint csupán a felesleges pozíciókat szüntették meg, hogy az így felszabadult összeget újabb játékok fejlesztésére fordíthassák. Számításaik szerint ezzel a 8%-os leépítéssel és a fizetések átcsoportosításával idén 20%-al tudják majd növelni a játékokból származó bevételeket.

A fenti kijelentésbe az Activision Blizzard mindent beleszámolt, még a tömeges kirúgáshoz tartozó brutális végkielégítéseket is. Közel 800 dolgozónál ez már önmagában is szép összeg, és akkor még ott vannak az egyéb költségek:

“Az átalakítás költségeinél, adózás előtt körülbelül 150 millió dollárral számolunk. Ebbe beletartoznak a végkielégítések, melyek sok esetben a jogilag elvárt 65%-os minimum fölöttiek, a berendezések és az ügyvédi díjak is.”

A hivatalos irat szerint ebből a 150 millió dollárból összesen 97,5 milliót fordítanak a kirúgott dolgozók végkielégítésére. Ez 800 dolgozóra lebontva kb 125 000 dollárt jelent fejenként, vagyis 35 millió forint fölötti összeget. Annak ellenére tehát, hogy 10-15 év után szó nélkül rúgtak ki embereket, legalább anyagilag korrekten próbál eljárni a cég. Manapság már ez is valami!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva